egyperces

Nem jöttem sokra.
Igazából, lehetne miről mesélnem, de most úgy érzem, mégsem teszem.
Csak azért jöttem, hogy megköszönjem Nektek!
Hisz úgyis pontosan tudják a címzettek, kiknek szól.
Igazából, nem is tudom, mit mondjak...
Fru... én még soha... soha nem kaptam senkitől szülinapi tortát. Főleg nem úgy, hogy saját erejéből, és minden szeretetét beleölve készítette. Persze anyát kivéve.. de asszem úgy öt vagy még több éve, már tőle sem. Én... nem tudom, mit is mondhatnék. Nagyon meghatódtam. Köszönöm Neked. És persze, nem csak a tortát, hanem mindent, amit értem teszel, nap mint nap. azt, hogy mellettem vagy, és azt, hogy segítesz. Nem is tudod mennyit.
Jó volt megismerni a barátaid, remélem lesz még alkalmam látni őket, és a télen, mindenképp bepótoljuk azt a sétálós fotózós dolgot.
Még egyszer.. nagyon köszönöm.

Kicsi Sarah! Még ha keveset is, de az, hogy láthattalak Titeket, nagyon jól esett. Hiányoztál, és bár ha nem is úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, én azért remélem, hogy nem bántad meg, és lesz még alkalmunk találkozni. Nagyon szeretlek, ezt tudod jól, és még ha néha vannak is akadályok, én igyekszem. Tudod, hogy csak segíteni akarok, és mindenben támogatlak, mert ez egy barát dolga.
Néha elkeseredem, néha nehéz, de melletted maradok, bármi is történjen. Remélem ezt tudod. Nem akarom, hogy úgy érezd, tartozol, mert ez nem igaz. Én tartozom Neked, Nektek, nagyon sokkal. Szóval, sose add fel, mert én ahol csak tudlak támogatlak.
Sose tántorítson el semmi, mert az út, amit választottál, bár nem könnyű, de megéri! Sose fordulj vissza!
Ne feledd, nem vagy egyedül!

Drága Kibo. Köszönöm. Köszönöm, hogy ha kell, itt vagy, és azt is, hogy néha megrugdosol, hogy térj magadhoz. Tudod, hogy ez kölcsönös! <3

Zozi! Köszönöm, hogy megettem, hogy ott lehettem, és Luciust is köszönöm. Meseszép lett. Nem is gondoltam, hogy ennyire hiányzik nekem. Köszi az esti filmezéseket, és a sok beszélgetést. Igazán jól esett.
Köszönöm a családodnak is. És persze imádom a vendégszobát. :)

És végül, de nem utolsó sorban, köszönöm mindazoknak, akiknek hála jó volt a hetem, a hétvégém. Köszönöm a régen látott ismerősöknek, és köszönöm az ott megismerteknek. Köszönöm, hogy részese lehettem, és hogy addig amíg volt, úgy érezhettem, van értelme, és hogy tartozom valahova.
Köszönöm a szeretetet, ami körülvett, és a sok mosolyt.

A szokásos

Tiszteletem olvasók.

Mi van ma? Jah igen, a gonosz kedd. Ez azt jelenti, hogy a csúnya hétfő oda…

Azért jöttem, mert nem meséltem rég. Nincs sok, de azért van mit.

Most hétvégén lesz második hete, hogy Luci elment festésre. Hiányzik a nagyfiú. 17-én volt a tali, ami igazán jól sikerült. Egybeszervezett boldogszülinapot buli. Ott volt majdnem mindenki, akivel jóba vagyok, kedvelek. Igaz volt, aki hiányzott, de ez mindig így van.

Beköltöztünk a Mom parkba, és ott a játszótérnél elvoltunk. Leültünk, beszéltünk. Shiroiék késtek, de nem sokat. Hozta Andrejt aminek nagyon örültem. Mondtam is neki, hogy belelát a fejembe, mert Őt szerettem volna látni. Gyönyörű az a fiú. Hozta a kis sárkánykát is, akit agyon nyúztam. Jól elvolt, hamar elrőült a nap. Aztán elindultunk haza, dumáztunk Kibómmal jó sokáig beséltünk. Na jó, egy hosszú naphoz képes sokáig, aztán másnap lemostuk a kölyköket, és segítettem festést pucolni. Luciról is lekerült a festés, ami azért fél siker. :) Várom már nagyon haza.

Ma róla álmodtam. Conon voltunk, és hozták, és kimentünk az Expo bejáratához, mert ugye Shiroiék nem jönnek be. Agyon ölelgettem őket és Lu… alig ismertem meg. Olyan meseszép volt. <3

Most péntek-szombat szenvedtem. Volt nekem minden bajom. Fejfájás, székrekedés brr.. Vasárnap délelőtt elmentem vásárolni anyának, délután meg úgy döntöttem elhívom Jutkám Gyulára. Benne volt, így elmentünk, és beszélgettünk, sétáltunk, kihasználtuk a jó időt. Jóó volt.

Várom a Cont. Sok szempontból. Nagyon izgulok. És hatalmas öröm, hogy Sarah is ott lesz. Úgy szerettem volna, ha megismeri azokat az embereket, akiket én, ha tudják az enyémeim, hogy Ő az, akiről szoktam mesélni.

Izgulok az eladás miatt, de reménykedem is. Majd látjuk.

Lesz nekem egy Sarah & Kami egy Fruzsi, és Aya, Nami, Kibo, Topi meg még sokan.

VÁROM!

Amikor nem megy…

Válság? Olyasmi. Bár nem tudom érdekel-e egyáltalán valakit, de ez már más problémája.

A lényeg, hogy nem megy. Egyszerűen nem. Ott vannak a dolgok a fejemben.. mégse. Lassan egy hónapja nem fotózta, az írások se mennek, és most ott tartok, hogy az egyiket lehet nem is folytatom… megölték a karakterem. Soha többé nem teremtek másoknak karit, mert ez lesz belőle. Akkor miért akarta annyira? Ez volt a vágya, ezt kívánta, aztán mégis eldobja, csak mert nem tetszik neki? Milyen jogon? Miért nem gondolt ebbe előre? Én sose tudnám eldobni magamtól azt, ami az enyém. Mindig megfontoltan döntök, felépítem a dolgokat, nem csak azért van valami, hogy legyen, vagy mert másnál szép.

Nem fogok pl. csak azért venni egy vázát, mert a szomszédnál láttam és deszép. Főleg nem akkor, ha az csak a szomszédnál szép, és az én szobámba, bármennyire is szeretném, de nem illik.

Fáj, hogy eltűnik, és az is fáj, hogy ily könnyen lemondott róla. Vele együtt megölt belőlem egy darabot, sőt egy másik karakterem is. Lehet ez nem jelent senkinek semmit. És most sokan nem értik, miért is akadok ki ezen ennyire, de nekem fontos, hisz mindegyik egy darab belőlem.

Amikor az embernek semmije nincs és senkije.. legalább ők vannak… és nem hiszem, hogy nagy kívánság az, hogy maradjanak is. Ha más nem, legalább ez a boldogságom maradjon… Csak ennyi.. nem nagy kérés, vagy igen?

Ajándék

Furcsán fog hangzani, de életembe először kaptam szívből jövő, igazi ajándékot. Megéltem 27 évet, de eddig valahogy soha. Néha a megköszöntésem is elfelejtődött, hisz ki emlékezne effélékre.. de idén, más volt. Kaptam valamit. Valami olyat, ami jól esett. Eddig akkor kaptam, amikor adtam, és az öröm, az enyém volt. Mindig is jól esett, s megmelengette a lelkem.

Nem kaptam nagyot, nekem mégis felbecsülhetetlen, hisz szeretetből adták, tisztán, önzetlenül. Rám áldozták az időt, és az energiát, mindezt azért, hogy örömet szerezzenek. Igazán jól esett. El se tudom mondani mennyire.

Köszönöm.

Röviden-tömören

Nos, jöttem kicsit, bár nem leszek hosszú.

Igazából most csak annyi, hogy kiderült kb. minden tünetem oka. Fáradékonyság,izomfájdalom,látásromlás,szédülés, gyakori vizelet ürítés, szomjúság érzet, fakó bőr és hasonlók. Nos igen, vérvétel meg ilyenek után közölték, hogy vérszegény vagyok, mondjuk ezt eddig is tudtuk, viszont a vérkép miatt nagy volt a valószínűsége, hogy diabétesszel párosul, így ismét vettek vért.

És igen. Mondjuk a szerencse, hogy a doki szerint annyira nem súlyos, hogy szurkálni kelljen, így majd pénteken el kell mennem a korházba a diatetikus nővérkéhez, aki kiírja az étrendem. Ha minden jól megy, akkor ez segíteni fog. Plusz írt fel vitamint a szememre, meg az izom görcsökre, meg persze vas tablit.

Most úgy tűnik, nem kell lemondanom semmiről, csak a mértékeket kell megfelelően belőni, de majd pénteken az étrendemmel okosabb leszek.

Meleg van, és mostmár, így a 3. hét után, már igencsak nehezen bírom. Igyekszem amennyit, lehet inni, meg hűvösbe lenni. Csak a mi irodánkban… ez igen nehéz.

Asszem ennyi. Legyetek jók. :D

Összefoglaló a hétvégéről

Tiszteletteljes köszöntésem minden olvasómnak. Sziasztok.

Jöttem mesélni, mert most kivételesen van mit.

Rövid leszek, tömör, és lényegre törő:

Augusztus 4. csütörtök

Reggel keltem, húdekorán, vonatra pattantam, irány Pest. Mi is lehetne szebb, mikor az ember lánya megérkezik, és nem akaródzik neki lemászni a vonatról, mert szakad az eső. :S

Fruzsim jött elém, és ő, mint felkészült vendégváró, kocsival jött, és persze sofőrrel. Én meg el lettem kényeztetve. :D

Mikor elmentünk a Syma környékén, már igencsak tetemes nép ácsingózott a híd alatt, kb. két napja már ott sátraztak. :D Vicces látványt nyújtottak.

Asszem 4 körül értünk oda, mindegy is. Besoroltunk sor középre, mert kedves barátok már sort álltak, és szorítottak helyet. Vártunk a nagy napra, mit még a mai napig sem hiszünk el. Mintha álomországból generált szép álmaink elevenedtek volna meg. Gackt letolta a képét a mi kis Magyarországunkra. Hozta magával a bandáját, és a YFC koncertturné keretein belül olyan bulit csináltak, hogy majdnem elhaláloztunk.

Igeen, gyilkos volt, minden tekintetben. Ő pedig gyönyörű… még így pelyhes kiskacsaként is. Mert igen, azt hiszem arra hasonlított leginkább a külseje. De legalább a távhajnövesztés valamilyen szinten működött. Itt köszönném meg ezt Zsuzsinak.

A várakozás hosszú volt, a koncert, szinte egy pillanat alatt siklott tova. Csodás élmény volt… azt hiszem mást, nem tudok mondani, nem lehet szavakkal leírni.

DE EGY BIZTOS! VISSZAJÖNNEK! HISZ MEGÍGÉRTE!

Augusztus 5. péntek

Minekután nagy nehézkesen sikerült kikászálódni az ágyból hajnali délben, magunkhoz vettünk némi nemű táplálékot, majd Zsófi barátnémmal lebeszéltem egy állatkertet. Hála neki, volt fogadó bizottságunk, és úti kalauzunk is. Nagyszerű kis nap volt. Láttunk sok szép állatot, és igeen. Mesés időnk volt.

Elmondhatom, hogy hosszú évek óta nagy vágyam volt ez, hiszen utoljára 6 évesen voltam állatkertben, azt hiszem. Jól esett, elmondhatatlanul jól.

Hazaértünk, majd, hogy ne múljon a nap Gackt nélkül, belenéztünk a koncerten vásárolt DVD-be.

Augusztus 6. szombat

Az előző naphoz képes igen korán sikerült kelni, 10 órakor, asszem. :D Ettünk, majd a program a Vajdahunyad vára és környéke lett. Ez is gyerekkorom szép emléke…szóval a két napon kb. időutaztam. Az idő megint kedvezett nekünk, így piknikeltünk, heverésztünk, beszélgettünk. Jó volt.

Augusztus 7. vasárnap.

Kelés, aztán kutyaséta, pakolás és irány haza.

Köszönöm szépen ezt a szép hosszú hétvégét. Jól éreztem magam.

MIÉÉÉRT????

Nem normális, hogy amióta hazajöttem, azzal telt az időm, hogy elmebeteg módjára kerestem, hogy a végére már olyan szinten voltam, hogy nem tudtam, sírjak, vagy nevessek a saját hülyeségemen. Hogy emberek csak úgy beletúrnak a saját személyes fiókomba, mert nekik kell valami, és mivel én nem vagyok otthon, anyám meg nehezen mozog, úgy döntenek, kiszolgálják maguk. Joggal merül fel bennem a kérdés, hogy mivel most nem találok, és éppenséggel ott, abban a fiókban volt... hogy elvették... Milyen jogon???

Hogy engedte meg egyáltalán magának? Eltelt majd másfél vagy két hónap, ki tudja. Nekem nem kellett, csak most... és nem találom, nem lelem... Az egész szobát feltúrom, mint valami elmebeteg duvvad, felforgatok minden papírt, iratot, fecnit, könyveket, táskákat, mindent de mindent.

NINCS!

Komolyan mondom.... sose voltam még ilyen helyzetbe. Minden szart megörzök. Mindent. Még haszontalan, nem kellő dolgokat is biztos helyre teszek, mert számomra fontosak, mert jelentenek, mert egy darabok belőlem.

Soha semmit nem hagytam el, soha nem tünt el értékes dolgom. Borzasztóan ragaszkodok a tárgyaimhoz...

Erre..... Elveszik tőlem.... Valami olyat, ami fontos, ami nem volt olcsó, de inkább... az eszmei érték!!!

Hogy lehet egy alkalom az életemben, hogy ott lehessek. első és utolsó lehetőség, hogy Gackt lejön, hogy láthatom.

Hogy abba a tetves borítékban ott lapult két darab jegy... Nem csak az enyém, barátnőmé is...

Erre.. ERRE NINCS! Mert valaki vette a bátorságot, és belenyúlt a fiókomba. Persze bizonyítsam... mégis hogy???

Egy a lényeg.... Nincs...

Reménykedtem, hogy leszek olyan szerencsés, hogy kapható még, hogy nem az lesz, hogy viszlát soha többé....

Kibaszott drága koncert lesz....

De volt még jegy.

összefoglaló

Csak hogy látszódjon, nem lettem kámfor, és nem tűntem fekete homályba, csak nemes egyszerűséggel nincs. Olyan szinten vagyok, hogy nem akarok, vagy nem tudok beszélni. Körülöttem vannak az emberek, akiket szeretek, vagy így, vagy úgy, és azon kapom magam, hogy csak rejtve mászok fel az msn-re, és mikor jön az, akivel jól esne beszélni, akkor se írok rá. Nem akarok, hisz most milyen jogon nyomjam, terheljem, mikor megvan a maga baja is? Miért kellek én is? Nem eget rengető problémák, nem dől össze világ, nem rengnek a falak, így mégis miért nyaffanjak? Tudom jól, hogy meghallgatna, hogy tanácsot adna, vagy csupán figyelmet, mégis.. nem szeretném Őket nyomni. Fordított esetben bárki jöhet hozzám, tudják jól, hogy az "ajtóm" nyitva, és elmondhatják, és ha tudok, segítek. Jobb ha ezt én teszem, és nem én terhelek. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, ez a csaj semmivel se elégedett, vagy örüljön, hogy ez van. Igen, és örülök, és hálás is vagyok, sose kívántam mást, nagyobbat, vagy jobbat, egyszerűen csak... csak néha annyira egyedül érzem magam. Aztán eltelik pár nap, és minden rendbe jön. Vannak pillanatok, mikor mind a két beszélgető fél pulzál, és ad a másiknak valami megfoghatatlan, hihetetlen energiát, és szeretetet. Úgy, hogy ez nem fáradság, sőt, néha észre sem vesszük.

Lehet pihenni kéne, bizonyára csak egy kis idő, és minden rendbe jön... addig meg....
Maradok tisztelettel.

Csak csak úgy

Nem igazán van mit mondanom, mármint, nem csak itt, hanem amúgy is. Az utóbbi napokban azon kaptam magam, hogy üres vagyok. És lehet ez egyfajta járvány, és ismerősök között terjed, mert… nem igazán kommunikatív most velem senki. És azt hiszem, ezt most úgy élem meg, hogy én magam is bezárok. Lehet üldözési mánia megint, de azon gyötrődtem, hogy most azért nem beszélünk, mert megbántottam, vagy rosszat mondtam, vagy csak nemes egyszerűséggel neki/k is olyanjuk van? Mindegy…

Orsim jól van. Beszéltem vele pár napja, tanul- tanul. Minden oké vele a körülményekhez képest. Szóval megnyugiztam, hisz „lejelentet”.

Az Ír csajszi küldte a csomikám, szóval várjuk Gil új testecskéjét, közbe meg igyekszem elválni a jelenlegitől. Fura, hisz ragaszkodom hozzá, szeretem ezt a testét, de a szín… hát igen. Mindegy. Az új is szupi lesz.

Van most egy fotós ötletem, amit meg akarok csinálni, de nem tudom még hogyan is.. mert az elképzelés az oké, az mindig megy.. de kivitelezni? Az más kérdés.

Meló:

Megy megy megy.. Sok agybeteg lakó, hülye kérdések, ideg, feszültség.

Egyre inkább azt veszem észre, hogy megvisel ez. Reggelente már KELL a kávé, plusz a nyakam, vállam, derekam nagyon tud fájni. Van mikor alig vonszolom magam. Mi lesz később?

Rasszizmusra nevelés

Először is bocsi, hogy most ilyen témákkal dobálózom, de egyszerűen annyira idegesíít. Olyan dolog történt velem, amit egyszerűen nem hagyhatok szó nélkül. És előre mondom, nem akarok én senkit megbántani, nem a barátaim ellen irányúl, de nem hagyhatom szó nélkül, és remélem belátod, hogy igazam van!

A hétvégén barátnőméknél voltam, és mit ne mondjak, nem esett jól a lelkemnek, amit tapasztaltam.

Az egy dolog bazd meg, hogy Te egy kibaszott csökönyös Rasszisrta vadbarom vagy. De mindennek van határa!

Lenézed, sőt néha úgy érzem még szégyenled is a lányod, csak azért mert más mint Te? komolyan? Azért, mert nyitott, és egyedi, meg kell vetni? Ismerősök előtt szégyelni? És mindenki mást akivel barátkozik, úgy kezelni, ahogy? Ez még egy dolog, mert felnőtt, meg tudná védeni magát. Igaz nem meri, de meg tudná. Csak egyszer, egyetlen egyszer fordulna ellened, és megmondaná a tutit. Lesnél mi? Remélem meg fogja tenni. Tudom, hogy bátorság kell hozzá, de ha ez így marad, egy napon én fogom megtenni. És nem érdekel, hogy örökre ki leszek tiltva abból  a házból, vagy soha nem láthatok senkit onnan. Mindennek van határa.!

CSALÁD!

Ismerős a fogalom? Képes vagy felfogni, hogy a a saját kisunokád gyűlölöd? Ő nem tehet róla, hogy megszületett, vagy hogy cigány az apja. Komolyan úgy gondolod, hogy az a megfelelő hozzáállás, hogy még kicsi nem baj, de ő is csak egy mocskos senkiházi cigány? Tényleg azt hiszed ez jót tesz a lelki fejlődésének? És a családod többi tagjának?

Komolyan.. mikor a 11 éves kisfiad kiejti a száján, hogy mocsok cigány, mágjára vele, égjen mind!

És mikor megkérdem, hogy mond, a nővéred kisfia mit ártott neked? Erre Ő. Még semmit, de ő is cigány....

Tényleg ezt neveled? neked ez jó? Egymás ellen fordítani a családot, gyűlöletet szítani, és erre tanítani gyermekeid?

Mond te normális vagy? Hogy fogsz a saját unokád szemébe nézni? Szerinted milyen ember lesz így? És a fiad??

Gondolkozz basszus!

Komolyan.... nem értem az emebereket.

ZÖLD

Tegnap totálisan felhúztam magam egy erőszakos ZÖLD csajon. Mentem át ügyet intézni a másik házba. (szokásos, aláírás, posta, miegymás) eleve nem akartam sokáig lenni, mondom gyors átszaladok, leadom az anyagot, aztán vissza is jövök. Erre jön ez a liba, hogy pár perc lenne, mondom ok. Bemutatkozik, aztán elkezd nekem csipogni. Mondom jó jó, remek, én is szeretem a környezetem, meg az állatokat, és fúj-fúj olajszennyezés, térj a LÉNYEGRE! De csak mondja és mondja, hogy ők így meg úgy küzdenek, és embereket toboroznak, és nem-e akarom őket támogatni.

TÁMOGATNI?? Hogy is gondoltad ezt?

Jaah, hogy havi összegek számlára. Neem kisbogár, köszi, kihagyom eme elkalmat.

De csak mondja és mondja. Olyan szinten felhúzott, hogy a végén elkezdtem vele vitatkozni, az Ők "kampányaikról" és arról, hogy mennyire szélmalom harc, és nem így kéne. És mégis mondja már meg, tollas a hátam, mert hogy én nem tudtam róla. Nem fogok nekik egy büdös fillért se adni.

Erre Ő, hogy Mindenki arra fordít pénz, amire úgy gondolja, és hidjem el érdemes.

Oh igen kiscsibém, ez itt a lényeg, hamarabb dobálom ki a felesleges pénzem (ami nincs) az ablakon, vagy adom oda egy földön kolduló komplett roma családnak, mint nektek. Ott legalább tudom, hogy tablettás bor meg némi élelem lesz belőle. De Nálatok? Mégis mire költitek?

Jaah, hogy kampányra? Köszi, de az én pénzemből nem vesztek bilincset, hogy kikössétek magatokat egy fához, mert azt jujj ki akarják vágni.

Én vagyok a szemét?

Meglehet, de én senki zsebét nem fogom önkéntesen tömögetni. Ennyi erővel, holnap én is végigsétálok egy szál zöldben a városon, kezemben mappácskával, és minden jöttmentnek elsírom, mennyire jujj de környezetvédő vagyok, és ugyan utalgasson már pénzt a számlácskámra, hogy még több fácskát menthessek meg az erdőben.

Jó kis mellékkereset lenne, lehet kipróbálom.

Szóval gyerekek pólót fogok csináltatni. Nagy fekete ló betűkkel az lesz rajta: NINCS! NEM ADOK!

hazatértem

Ismét itthonról írok. Kicsit elfáradtam, hosszú volt az út.. nagyon hosszú. És szar érzés volt totál gyomorideggel vonatolni. Kicsit rámászott a ködös massza a fejemre, és nyomott lefelé. Még oda voltam, igyekeztem uralni, hisz nem akartam elrontani egy jó hetet azzal, hogy megint hülye vagyok. Tombolt bennem a gyomorideg, görcsöltem, remegtem, minden bajom volt. De végül, csak haza értem. szerencsém is volt. elértem azt a vonatot, amire nem is számoltam, mert kb. lehetetlen volt, de pont mellettünk lévő sínen állt, és leszálltam, és odafutottam. Bár az elindult, de látta, hogy jövök, így megállt. azért jó volt így, mert két órával hamarabb hazaértem.
Itthon megtudtam, mi volt, miket kavartak, anya mit kapott... hát nem esett jól, nagyon nem. Aztán megint ott ártottam, ahol nem akartam. tudom, hogy nem vette fel, de akkor is rossz. Mert nem akartam bántani, sose tenném. Mindegy. ma már jobb. Pár nap és rendbe leszek, és vissza se nézek, le se sajnálom. ennyi, nagy pont a végére, és irány tovább.

A gyökérzet és annak melléktermékei

Helló nép.

Nos nem szokásom ám szó szerint kiborulós, asztalt dobálós bizéket ide feltenni, és tényleg mindenki aki él és mozog örülhet, hogy áldásos hatással volt rám az a tény, hogy itt vagyok, ahol,. hogy vannak, akik mellettem állnak, plusz a nyári szellő, a napsütés, a tópart, és a mézédes virágillat tett róla, hogy felszabaduljon az agyamba felgyülemlett köd, és nem váltam idegbeteg hisztis ribivé. Úgy szeretem a természetet.
A lényeg, hogy már sokszor rá kellett jönni, nagy az isten álatkertje, és nagyon elszabták a tervezésnél, azt a bizonyos kerítést, mert a barmok kedvükre ki-be mászkálnak onnan, és úghy tűnik élvezik, hogy más embereket tönkrebasznak.
Éljenek a nagyszerű "barátok"

Ilyenkor tényleg összeteszem a két kezem, hogy vannak az életemben olyan normális létformák, akiknek nem kell megmagyaráznom mi-mi. mindenkinek van az életében fontossági sorrend, és én kérek elnézést, hogy jelen pillanatban sokkal fontosabbnak tartottam, hogy a "családommal" legyek. Hisz ha ide jövök, haza jövök. szeretem őket, ez természetes, és sajnos nem adatott meg nekünk, hogy oly sűrűn ralizzunk. aki képtelen felfogni ezt, azt nagyon tudom sajnálni. Legyél már féltékeny azért, mert kb. 4-5 havonta látom 5 napot őket. Igen, hát tényleg istencsászár dolog ez. És olyan ember dobálja nekem a gúnyos megjegyzéseket, aki 5 percre lakik tőlem? Tényleg bármikor találkozik velem. huu, de nekem mindenki fontosabb, és már csak az új barátok... Tényleg??? Nézz már magadba ember. 5 éve van ez a hobbim, nem most kezdtem, tök természetes, hogy az jár dolgokkal. (előtte is volt, ami már 10 éve életem része, és én vagyok a baba meg japán buzi) Én szeretek utazni, szeretem a körülöttem élő embereket. És tényleg nagyon tudom sajnálni azt, akinek akkora a nyomora, hogy nincs senkije. Ezért is én vagyok a hibás mi? Hát tehet egy szívességet, azt megtarthatja az ígéretét, miszerint soha többé nem szól hozzám. Attól nem én leszek kevesebb. Hát nehogy már a nyuszika vigye a kispuskát basszus.
Elmondom a tutit, ha egész nap a szobámba gubbasztok, mert épp arra van kedvem, és senkihez nem szólok, csak elzárom magam, és eldobom a kulcsot... besétálok a képzeletvilágom mesterkovácsolt kapuján, és elkalandozom tündérföldén.... akkor is én leszek a jobb. Mert igen, nekem van ilyenem. más meg szürke, és unalmas. Dolgozik, hazamegy, meg kimegy a lovakhoz. huhhdeegysíkú és uncsi. És én vagyok a szar, mert sokminden érdekel, meg sokféle emberrel jóba vagyok???
Tényleg elmondhatom... életem során sokakat megismertem, mindenki más és más. És EGO, de eddig nem köpött szemközt senki. Jól kijövök az emberekkel, és azt hiszem bátran kijelenthetem, kedvelnek, szeretnek.
Te mit értél el? A munkahelyeden utálnak, mindenkivel összeveszel, egy barátotd sincs. Rajtam kívűl csak két ember viselt el eddig hosszú távon.. Tényleg kisgyerek korom óta ismerlek. Komolyan gondolod, hogy én vagyok a szar genya? Legyen meg az örömöd basszus! :Đ
Szervezőkéség nulla. Ha azt mondom, szólj előre, és ha vannak konkrét tervek, akkor megbeszéljük, és blaba, akkor ne várd el, hogy ma nekiindulok, mert holnap megyünk nyaralni? Normális vagy? Nem ez az első eset. Én utálom ezt. Mindig mindent megszervezek, előre lebeszélem, hetekkel korábban tudok tervezetet, mindent. Most mi van? Induljak el innen, 10 óra, még hazaérek és holnap hajnalba meg veletek Erdélybe? Ezt várnád el? És én vagyok a szar, mert nem megyek? Akkor szedjé gyógyszert.. ez nem így megy!

Megint lehet malmozni ki járt jobban.

Séta... levegő... barátok kik szeretnek, nagyszerű hobbi, művészet, formák, színek, írás, szépség, esztétika, felhőtánc.

Ott mi maradt?

Mééég megvagyok

Mielőtt bárki kérdezné, igen, még megvagyok. Nem mondanám tökéletes állapotnak, sőt, de megvagyok.

Tegnap a munkahelyemről a sürgősségin kötöttem ki… Körülbelül délután jött rám a roham, és nem akart múlni, egyre erősebb lett, míg a végén, már nem tudtam rajta uralkodni. Most ő volt az erősebb. Kollégáim aggódva néztek és nem értettek semmit. Érthető. Hisz sose láttak még így. Nem is akartam, most is küzdöttem ellene, de ő győzött. Bevittek a sürgire, szinte nem is kellett várni, máris fogadtak, lehet látták a fejemen milyen fosul vagyok? Ki tudja, jobb ilyenkor nem tükörbe nézni, de kb. el tudom képzelni.. hó fehér lehettem. Na mindegy. Kaptam nyugibogyót, meg vénás fájdalomcsillapítót. Pár perc múlva már jobb is lett. Közölték, vigyenek haza, és aludjak egy nagyot. Így is történt, körülbelül fél3-3 felé értünk haza. Anyu nem értette, mi történt… Kollégám ment vissza dolgozni, azért rendi volt, hogy velem maradt.. köszi. Én meg alvás. 6 körül ébredtem fel. Úgy éreztem magam, mint egy kifacsart citrom. Kicsit gépeztem, bár sok hasznom nem vették, majd visszamásztam aludni.

Ma jöttem be dolgozni, és kit látnak szemeim? A semesamát. Hát tényleg napját nem tudom, mikor láttam utoljára. Megörültem neki, és azt hiszem, ő is nekem. Beszéltünk kicsit, megölelgettem, aztán jöttem be. Nincs túl jó formában, azt hiszem ezért sem keresett annyira. Mondtam neki, hogy nincs egyedül… Nálam is sokminden összejött. De ilyen ez a bicikli.

Már csak pár nap, és irány a második családom. Várom, hisz tényleg nagyon szeretem Őket. Előtte lesz egy Mondó talim, ami csak azért lesz jó, mert jön velem a Fruzsim is. Lesz kinek szívni a vérét. Meg amúgy is. Őt mindig jó látni. Na jó, meg átveszem drága barátnőm cucait is. Remélem tényleg odaadják.

Nah most ennyi.

m ,o.O, m

Rá kellett jönnöm, hogy isnmételten előtört belőlem az abszolúlt érdektelenség.

Nem tudom, néha annyira semmi kedvem semmihez, mint az utóbbi napokban. Nem is koncentrálok igazán, és csak ülök, nézek ki a fejemből... mindegy. Olyan semmien.

Egy barátnőm mindenképp el akar menni Görögbe, de nekem valahogy nincs rá affinitásom. Nem azért, mert nem lenne szép, vagy húdejó, mert tuti... de az a buszos út... nah az eltántorít. Én nem bírom a buszt, épp ezért van, hogy Mo-n belűl is inkább hatalmas kerülőkkel, de vonattal megyek mindenhova, mert inkább 5 órával több vonat, mint a busz. Annál nincs rosszabb, de komolyan.

Az a tény, hogy én nem tudok felállni, mozogni, vagy olvasni az úton... mindezt 18-20 órán keresztül.. kínszenvedés. SOHA. De most komolyan. Miért nem lehet alternatív megoldást találni? Na mindegy, így nincs Görögország. Van helyette Bécs (remélem), meg Erdély, és országon belül (itt-ott)

Szóval azért remélem nem lesz olyan szar nyaram. Ki tudja.

Megyek drága barátnőmhöz <3 ha minden igaz, amit nagyon várok. Ha minden jól megy össze tudom egyeztetni, hogy egy kicsit összecsődítsem a bandát, persze ez, sok mindenen múlik. Majd meglátjuk, de vannak terveim. :) Topi is benne van egy közös taliban, sőt, örült az ötletnek. <3

Remélem jó lesz.

Halihó

Üdv kicsiny olvasótáborom. :D

Nos ezennel hivatalosan, és visszamondhatatlanul közlöm, itt a nyár! Végre. Már nagyon vártam. :D

Plusz van egy jó hírem, mindazoknak, akik számára ez jó hír. Gackt-sama meglátogatja szerény kis otthonunk. A Syma csarnokba lép fel, oda talán még befér az arca. De félre a gonoszkodó megjegyzéseket, aki ismer, tudja, mennyire imádom, szóval a tény nem változik, csak tudom milyen Gackt, és háát, nem tudom elképzelni, mi vitte rá erre a tettre. Nem mintha nem örülnék neki, de ugye egy magát Istennek képzelő egomán dög, nem tudom milyen koncerttel rukkol elő itt szerény hazánkban, hisz, a gigaelőadók nagy része, pont azért nem jön,mert nem tudjuk számára biztosítani a megfelelő kellékeket, hangosítást, stb.

Plusz kíváncsi lennék,mennyit fog kapni a fellépésért, mert, hogy nem annyi fogja a kis zsebét nyomni emberenként, amennyit mi fizetünk, az hót szentség. Nah mindegy, most örül a fejem, jön Gackt. :)

Minden más, egyéb tekintetben, a helyzet ugyan az. Bár az a tény, hogy most kicsit jobban érzem magam lelkileg, talán jobban segít túlvészelni a napokat idebenn. Picit néha elszomorodom, de tényleg boldog vagyok, hogy vannak emberek körülöttem, akik gondolnak rám, és tartják a lelket bennem. Itt is szeretném Nekik megköszönni.

Elmondhatatlanul jó érzés volt olvasni, hogy volt valaki, aki a blogján, megköszönt nekem valamit. Tényleg első eset. Sose vártam semmit, és nem is fogok. Akit szeretek, azért tényleg szívesen teszek, és Ő, nagyon közel áll hozzám. Bármi is van most, vagy lesz a jövőben, Ő itt lakik a szívem mélyén, és bezártam, jó mélyen. Én köszönöm Neki.

Az élet mindig úgy hozza, hogy görget eléd új ismerősöket, esetleg barátokat. Nekem a con ilyen szempontból igazán jól sikerült. Sok olyan emberrel találkozhattam, akiket már online valamelyest ismertem, de most végre személyesen is megtehettem, és jól esett. Nagyon is. :D

Noh mindegy, különleges mondanivalóm perpé nincs, szal zárom soraim.

Bye.

Con beszámoló, ésatöbbi.

Jöttem beszámolni a conról. Nos, ahhoz képest, mennyire semmi kedvem se volt hozzá, egész jól sikerült. Sőőt, nagyon jól. Annyira jó volt látni a népet. Sokakat most láttam először személyesen, sokak pedig nagyon régóta nem voltak a közelembe.

Köszi csajok, hogy veletek lehettem, nagyon szeretlek Titeket.

Pénteken indultam Krisztiékhez. Jött elém az állomásra. <3 Hozta a nyufanatokat is, akik egész megszerettek a végére. Még a félősebb is hagyta, hogy piszkálgassam. Meghívott kínaira, így este kínaiztunk. Aztán konferencia beszélgetéskeretében, napirendi pontonként végig mentünk, hogy mi hogy legyen a conon. Joci vállalta,hogy vezet, így kocsival mentünk fel Pestre. Felértünk,leparkoltunk kb a bejárat elé <3 Joci tud. :P

Szal a sor az valami elképesztő volt, Krisztiéknek volt jegyük, csak nekem nem… Így beállt a sorba, és megkérdezte, mehetek-e én is oda,és akkor no gáz. Engedték. Eszter nagy népszerűségnek örvendet. Miután kivettem a fiukat, egy tapodtat nem tudtunk mozdulni,mert így lerohamozott minket mindenki. Volt meglepő találkozásunk is. És nagyoon sok emberkével összehozott a sors. Topival is sikerült találkoznom. Letámadtam a sorban kb.

Kibóékat is láttam végre. Olyan jó volt. Odaadta a „csillámpónit” és nyúzhattam kb egész nap. Ő meg kapott Lucit, meg Gilt. :)

Lucius hihetetlen nagy celeb, rá kellett jönnöm. Halom ember jött, hogy jézus, az ott Lucius, lefotózhatjuk. Én meg csak lestem, kik azok, és honnan ismerik a srácokat. Vicces volt.

Hikiékkel is taliztam, meg Alma is ott volt. Jól elbeszélgettünk. Hiki hozta nekem a fülecskéket. Imádom őket. <3

Krisztinek barátja megkérte a kezét, gigantikus tömegben. Persze én nem láttam, miért is láttam volna…. Na mindegy, itt is gratu nekik. Én a rajzasztalnál ültem Fruzsimmal, meg a csajokkal. Jó volt ott is lenni. Fruzs lerajzoltam Lucit, meg kaptam tőle rókácskát.

Énmegdobtam egy randa Gackt rajzzal. Pfff, nincs egy színvonalon, de mindegy. Próbálkoztam, szívből jött. <3 Köszi Fruzsim <3

Kibo is rajzolt nekem füzetbe. Lávu lávu. Köszike. <3

Topimmal időszakonként futottam össze. Mindig össze-vissza volt. Szegénynek annyi emberrel kellett talizni, hogy huh. De jól bírta. Büszke vagyok rá.

De azon a napon, és azóta is a legbüszkébb, az én kicsi Sarahmra vagyok. Láttam a rajzát kitéve, amit tudom, hogy sok munka volt megcsinálni, mert a színekkel vacakoltunk, meg minden. És tényleg Ő volt a kategóriájában a legjobb. Hiki volt még, aki nagyot alkotott, de ő is megmondta, Sarah ellen esélye sincs.

Sajnos Topinak nem kedvezett a szerencse. Egy ember zsűrizett, és Őt lehúzta. Pedig…. Na mindegy. Remélem, nem vette nagyon a kis lelkére.

 Conról eljöttünk,és találkoztunk Zoéval, meg Libával <3 Hozott nekünk fejecskéket. És imádom Norit. Ráfüggtem totálisan. Annyira meseszép. Imádom ezt a nőszemélyt, úgy ahogy van. Hiki füleivel, Zoé festésével, ez a srác valami elképesztően láv. Köszönöm. <3

Vasárnap hesszeltünk, este meg beszéltem kicsi Sarahval, meg Topival, miután megjött. Megtudtuk az eredményeket… blabla…

PAFF

Hát komolyan ritkán van alkalmam ilyen hihetetlenül „sokat” aludni. Kő kemény fél óra félig alvás van a hátam mögött. Zseniálisan érzem magam, de komolyan. Hogy rakjam magamat a tombolára. Egész éjjel azon szenvedtem, hogy csak forgok, mint valami lerészegedett búgócsiga, és próbálok aludni, nulla sikerrel. Hajnali fél hatkor kikecmeregtem, mert akkor rám jött az atya úr isten is. WC meg ivászat, meg egy csepp nyugibogyó. Mire hatott, addigra csipogott az a nyavalyás telefon. Esküszöm, lecserélem az ébresztő hangomat, mert így előbb utóbb Gactot olyan szinten meggyűlölöm, hogy csak na. Pedig szeretem, de komolyan…

Magamba szipolyoztam a tegnap újonnan beszerzett kávégépünk első, jó erős feketéjét, lefőztem egy adag antidepi teát. Jóó édesen. És talán túlélem estig, csak ne szóljon hozzám senki, és ne tegyenek fel túl bonyolult kérdéseket. El leszek én, hehe.

Jah igen, a kávéfőző. Képzeljétek el, túl vagyok életem első kávéfőző gyilkosságán. Felkészítettek a nem létező titkárnői képzésen, hogy ez a szomorú pillanat bizony minden hasonszőrű munkatárssal előfordul, van akivel többször is, sőt van aki még striguláz is.

Szóval, a mi drága, békebeli szarvasi kávéfőzőnk, aki megélt sacperkábé 8 évet, tegnap eltemettük. A halál oka: leégett a fűtőszál. A gyilkos jómagam voltam, mert elfelejtettem lekapcsolni. Nos így vettem újat. (nagyon hiányzott ez a plusz költség, mindegy)

Az új kávéfőzőnk Rozika, nagyon takaros kis nőszemély. Igen erős kávéadagot nyomat ki a kis lyukacskáját. Gyors, pontos, és csendes. Nagyszerűen meg vagyunk vele elégedve.

Erősen elgondolkodtam tegnap azon, hogy nem megyek a conra, mert felesleges, főleg így, ennyi nem betervezett pénzkidobás után. De éjjel volt időm, nemalvás miatt agyalni, és rájöttem, nem járok vele jól, ha nem megyek, mert kábé kétfórumnyi emberre kell „vigyáznom” nagyon vicces lesz. Szóval, ha nem megyek, tuti félpercente csörögne az a nyamvadályos telefon, hogy: hol vagy? Mikor jössz, hol talizunk, akkor most mi legyen. Szal csak muszáj elmennem, a fene essen bele. Na mindegy, majd most én pózolok Sarah képe mellett, és gyűjtöm a rajongó tábort. Ha jók lesznek, még autógrammot is adok nekik. :D

Nah mindegy, befejeztem, majd jövök, a frenetikus élménybeszámolómmal. Egynek örülök, hogy nem leszek egyedül. Más is velem fog szenvedni. HEHE..

:S

Utálom a hétfőt, utálom, utálom, utáloooom, utálooooooooooooom!!!!!!!!
Hideg is van, meg borult is, meg hétfő is, és fárat vagyok meg nyűgös vagyok, és csokit akarok enni, és WÁÁÁÁÁÁ.

Szösszenet

Gondolom ti is voltatok már olyan helyzetben, hogy leültetek, és végig gondoltátok az addigi életeteket, azt, hogy mit hogyan is csináltatok, és hogy ez jó vagy rossz. Hogy végig futott az agyatokon, hogy mi lett volna, ha…. Például ha azon a napon nem jobbra, hanem balra fordulok, vagy egy velem megtörtént eset: Hogy hazafelé a Petőfi csarnokból, nem mondom azt, hogy jó, akkor álljunk meg egy cigi erejéig. Ha akkor, ott azon az estén, nem gyújt rá barátnőm, valószínű most nem írnám ezt a bejegyzést. Mert agyon ütöttek volna mindkettőnket a következő kereszteződésben. De ez csak egy példa a sok közül.

Sokszor eljátszom a gondolattal, vajon miért vagyok még itt? Miért élek, mi értelme? Hisz nem én fogom megváltani a világot, és szinte biztos, hogy családom sem lesz, ha így haladok. Hisz olyan szinten feladtam, hogy valaha nekem lesz bárkim is. Akkor miért?

Azért, hogy holnap kapjak még egy pofont, vagy esetleg még lássak az életembe 100 naplementét, ami ad egy kis meleget? Nem hiszem, bár ki tudja. Lehet, ha akkor még rég, nem teszik tönkre totálisan az önbecsülésem, és képes lennék a szeretet azon formájára, amire mostmár szerintem soha, akkor most valószínűleg, mint sok osztálytársam, csoporttársam, babakocsit tologatnék, és túl lennék a fehérruhás ceremónián. És talán boldog lennék. Persze ez mind egy nagy talán. Hisz mi rá a garancia, vagy a bizonyíték?

Nem mondhatom az életem pocséknak. Valahogy úgy rendeződtem be, hogy bármi is történt, bármennyi pofont is kaptam, akárhányan is tapostak belém, én nem gyűlölöm őket. Valahogy igyekszem a szépre emlékezni, és a jóra. Azokat helyezem előtérbe. És a tanulságokat, amiket leszűrtem. Persze vannak napok, mikor magadba zuhansz, és néha jól jönne egy kéz, aki segít kimászni. Azt hiszem, örülhetek, mert számomra megadatott, hogy mindig volt valaki, aki segített. Lehet a szám csökken, vagy sokak azóta eltűntek mellőlem, de voltak, és vannak. Köszönöm Nekik.

Nem mondom magamat boldogtalan embernek. Mindaddig, amíg úgy érzem, ezen a planétán egyetlen embernek is fontos a létem, és szeret, addig úgy gondolom, van értelme másnap felkelni. Amíg tehetek érte bármit is, amíg szüksége van rám, addig én is boldog vagyok. Sosem leszek első a sorban. Sosem fognak úgy szeretni, ahogy én őket. De tudjátok mit? Nem is bánt. Addig, még valamicskét is visszakapok, nem is fog. Néha ez sem hiszik az emberek, hogy mit adnak a másiknak. Egy mosollyal az utcán, egy kedves szóval, elérhetik, hogy az, akinek adtuk, ne ugorjon le történetesen a hídról, ahova igyekezett. Mert rájön, tán mégsem annyira szörnyű. Adjunk a másiknak némi szépet, hisz ha mi kapunk, az jól esik, akkor miért ne esne jól ez másnak is? Milyen jogon fosszuk meg őket egy csepp kedvességtől. Lehet épp te leszel az egyetlen azon a napon, aki adott Neki valamit.

Nekem is sokszor volt, hogy random, vadidegen emberektől kaptam valami szépet, vagy jót. És hihetetlen jól esett.

Csak egy mosoly, vagy egy kedves szó. Ennyi az élet kulcsa.

Valahol, valamikor, vissza fogod kapni.

Húsvét után

Nos, a húsvétnak egyetlen pozitívuma van, amit most itt fel tudnék sorolni. Mégpedig az, hogy volt egy munkamentes hétfőm. Egyébként meg, ezt a napot semmittevéssel töltöttem, ami nem esett jól. Utálok csak ülni, és nézni ki a fejemből. De ugye ilyenkor senki nincs, akivel ellehetnék, mert mindenki "ünnepel". Akihez meg mehetnék, az... messze van. Na mindegy. franc a távolságokba.

Pénteken hivatalosan elengedtek minket délben, így kábé fél kettőkor haza is jöttem. Addig nem engedett közvetlen főnököm, és így is csúnyán néztek, mert nekik maradniuk kellett. De már bocs, ha nekem nincs kimondottan dolgom, akkor minek maradjak? Na mindegy. addig nem ettem, szal kb. majdnem elájultam, meg lefordultam a székről. Hazafelé eldöntöttem, én bizony kínait eszek, így azt is tettem. Finom volt, nagyon.

A szombatom gyorsan telt. voltam vásárolni, meg anyával megcsináltuk a sütit, ami nagyon finomra sikeredett *nyamm*. Aztán néztem a gagyi filmeket, meg hasonlók, de eltelt.

Vasárnap keltem reggel. Összecuccoltam, és irány ki Póstelekre biciklivel. Özön ember volt kinn. Megnéztem az őzeket, elborzadtam a nyuszisimogatón (szegény nyulak, tuti hónapokig kezelni kell majd őket úgy meg lettek szadizva. Sok hülye gyerek, és szülő). Kimentem a vadrezervátumba megnézni az elárvult őzeket, akiket nemrég hoztak. Meg megnéztem a kecskéket, Sanyit a szamarat, és a kis gidákat is. Voltak bárányok, meg mindenféle. Jöttek ismerősömék lovagoltatni, így elbeszélgettem velük, meg jól megsimogattam a kiscsikót. Annyira falat. <3

Volt fini ebéd. 500 forintért úgy bekajáltam, majd szét durrantam. Meglepő egy ilyen giga rendezvényen.

Lássuk mi volt még? Jah igen, bejártam a kastélyt, vagyis a maradványait. a régi kertet, a csónakázó tavat, és ilyeneket. Hát igen, egykoron mesés látványt nyújthatott, a mamár romos, elavult kőtörmelék. És mivel csalják a sok turistát, ami nem baj, de az egyetlen számomra vonzó részét így sajnos kezdi elveszteni. Oda lett a vadregényessége. :(

Hétfő, mint mondtam uncsi volt. Egyedül MSN-en voltam boldogítva, ami jól esett. De amúgy semmi extra. :)

Ma mondanom sem kell, hogy semmi kedvem nem volt bejönni. Úgy el tudtam volna még nyújtózni pár napig. Jól esett volna. De ez van. Menni kell. :)

Volt lakossági bejelentőm (személyes). Meglepő módon a jobbik, értelmesebbik fajtából. Kedves fickó volt, nem háborgott, csak mondta mi van, és ennyi. Szeretem az ilyet. Sajna ritka kincs. :( Általában az asztalt rádborítják, meg anyáznak, meg minden. oh ezeket tudni kell kezelni. :) Néha tényleg elhiszem, hogy nyugodt természet vagyok. Főleg ezek után. :D

Csak mert írhatnék voltam.

Noh helló az én lelkes olvasótáboromnak, akik immár kettőre duzzadtak LOL. :D

Valami muki az iroda előtt vagdalja a füvet már lassan fél órája.. baromi idegesítő. Noh de nem azért jöttem, hogy róla, meg a fűnyírási technikájáról cseverésszek. Igazából csak írhatnék vagyok, és úgy gondoltam írok ide.. A semmiről, vagy mi. :)

Voltam kinn tegnap előtt a bányatavaknál, ahova eddig mindig lóval mentünk le. Minden alkalommal megfogadtam, viszek fényképezőt, mert oly gyönyörű. Azok a színek, a formák, és a hangulat olyan magával ragadó. Olyan szép. Szóval, mivel lóval nincs bátorságom ekkora gépet vinni, így most úgy döntöttem, kimegyek gyalog. Nem bántam meg. Szép volt, kellemes, jól eső. Feltöltött.

Más… Úgy tűnik megszabadultam a zaklatómtól, és ezt mind az én kedves „kollegámnak” köszönhetem. Ugyanis felvette a telefont, és elküldte a jó büdös francba. Azóta eltelt lassan két nap, és nem csörgetett. Nagyon remélem, hogy elkotródott, és nem fog az életbe többet zaklatni. Hülye paraszt. :S

Noh mindegy, legalább ez is megoldódott.

Rájöttem valamire. Az életemben, körülöttem lévő emberek. Azok, akik számomra fontosak… Nos ők nagyban befolyásolják a hangulati állapotom. Nem szabadna, tudom, de ez van. Pl. ha jó kedvük van, fel vannak dobódva, akkor jó hatással van rám, és én magam is felvidulok. Vagy fordítva. Szóval átérzem azt, amit ők, valamilyen szinten. Sőt. Bizonyos emberekre úgy reagálok, hogyha pár napig nem beszélek velük, akkor olyan rossz. Hiányoznak. És ha velem vannak, örülök neki. Persze ez bizonyára másnál is így van. Én csak irkálok. A semmiről. Hehe.

Az első olyan évem, hogy nem várom igazán a cont. Főként azért, mert nekem a Pecsánál volt az igazi. Így olyan mű… Persze elmegyek, hátha jó lesz. De nagyon sokan nem jönnek. Pont azért, mert nem lesz kültér, és belépős… ez van. Én nagyon bánom, sajnálom… meg még sok mindent, de ebbe most nem megyek bele.

Ma végre csütörtök. El sem hiszitek mennyire várom a hétvégét. Főleg azért, mert már jól esne a pihi, és reményeim szerint ezt meg fogom tudni tenni. És a tény, hogy jövő héten hétfőn nem kell dolgozni, maga a mámor. De komolyan. Az apró dolgoknak kell örülni. :D

Tegnap este, vagyis este, nem tudtam aludni. Vagyis elaludni nem ment. Szóval fogtam magam, berendeztem a kis „műtermem”, és olyan fotókat csináltam… na jó, szal fotóztam. Nem csinálom jól, de vannak elképzeléseim, amiket igyekszek megeleveníteni. Nem sikerül? Így jártam. Nem érdekes. Megpróbáltam.

Így is meglepő néha, hogy mekkora nagy fotósok favvolják a képeim. Huhh.

Nah mindegy.. befogtam. :D

Részletesebb beszámoló.. kissé elreppent a köd.

Nos, nem mondom, hogy jobb lenne, és azt sem, hogy bármi is megoldódott, de igyekszem magam túltenni, és azon agyalok, ezt hogy vihetem végbe.

Nah de kezdem is az elejénél. Pénteken még a legnagyobb bajom az életben az volt, hogy kipikopi gipszecskét kaptam. Nem is rossz, így legalább tudok fogni, és sokkal biztosabb a tartása, mint annak a szar sínnek. Mondanom sem kell, hogy munka után hazamentem, és úúgy 6 felé elmásztam korházba, és majd 3-4 órát, ha nem többet kellett várnom, hogy ellássanak, mert épp nagy forgalom volt. Mikor már benn csücsültem, jött egy fiatal pár üvöltöző kisfiúval. Szerencsétlen úgy sírt, mint akit megnyúztak. A kölyök, lehetett úgy 8 éves. A bal keze úgy vérzett, mint állat. Három ujja csontig szétvágva, összetrancsírozva. A szülők, mint valami zombi, azt se tudták, mi van. Mikor a fogadónál, meglátták a kölyköt, elvitték a szülőktől, azonnal a műtőbe. Az apa orra elé dugták a papírt, melyben engedélyezi a műtétet, és azt, hogyha másképp nem lehet a gyermek életét megmenteni, akkor amputálják az ujjait. Igen hamar eltörpült mellettük az én kis törésem… Apuka, anyuka aláírta, majd falfehér fejjel bámultak maguk elé. Igyekeztem Őket megnyugtatni, és közöltem, kézsebész van ügyeletben. Jól tudtam, hisz Bardócz dokit ismerjük ezer éve. Épp ő maga mondta, most jöjjek kötözésre, mert meg akarja nézni, hogy van a kezem. Szal igyekeztem lelket önteni beléjük, hogy a srác, a lehető legjobb kezekben van. Plusz tudom jól, hogy a pasas, nem az a forma, aki rögtön a fűrész után nyúlkál. Inkább egész éjjel a fiúk kezét fogja varrogatni, de nem hagyja, hogy levágják. Azt hiszem valamelyest, megnyugodtak, mert anyuka nagyot sóhajtozott. És bámulták az ajtót. Pár órával később valami idióta felcsavarodott a fára, mert este nyolckor, vagy ki tudja mikor már piásan kell autóba ülni pénteken. Mert az úgy menő. Szal a csávókám igencsak csapzott állapotban került korházba. Bazi fejsebbel, meg minden lófasz ott volt rajta. Nyakmerevítő, meg csövek. Szal nem mutatott túl bíztató látványt. A két csajszi, akikkel volt, azok kicsit jobban néztek ki. Az egyikük saját lábán jött be, a másikat meg hordágyon tolták, de magánál volt. Elkeserítő volt, mikor a mondat, amit ki lehetett hallani, az, az volt: Basszus, így kimaradunk a buliból…. :S Noh mindegy. Kezdtem belátni, hogy nekem nem sűrűn lesz gipszem ma, de úgy voltam, én ide többet nem jövök vissza. Nincs az a pénz. Így vártam. Olyan fél tíz lehetett mikor a kissrác szüleit behívták, és felmehettek a kölyökért. Dokibától megtudtam, sikerült a kölyök kezét helyre tenni. Igaz még később szükség lesz korrekciós műtétre, és félő, hogy nem fog tovább nőni az a három ujja, de bizakodó vele szemben. Mint kiderült valami elhagyott vasúti sorompóval játszott és az csukódott az ujjára. Szerencsétlen… Nah mindegy. Megnézte a kezem, közölte, hogy szerencsére nem mozdult el a csont, és elkezdett szépen forrni, így elküldött a kötözőbe, és majd talizunk 3 hét múlva. Mikor a gipsz már rajtam volt, jöttem haza.

Szombaton minden oké volt délelőtt. Okké, még pénteken valamikor megjött, emiatt nyöszörgős voltam, meg minden, és olyan baromi fejgörcsöm volt egész nap, hogy ihaj, de úgy voltam, túlélem. Nah de délután jött a SOKK. Valami paraszt idióta hívogatott telón, persze rejtett számmal. Eleinte nem is foglalkoztam vele, de egy idő után baromi idegesítő lett. Felvettem. Férfi hang. Eleinte normális, de nagyon ijesztő. Ugyanis, ő ismert engem. Én meg azt sem tudom ki. Tudja hol lakom, meg minden… Egyre ijesztőbb dolgokat mondott, és egyre bunkóbb lett. Letettem, erre ismét hívott, meg megint meg megint. Kurvára befosatott. Azt mondja, tudom, hol laksz, nem menekülsz, megtalállak. Bazdmeeg.. Azóta is hívogat ez a segg, és nem tudom mi a szart csináljak. Kinyomom, meg némítom, de attól még csörög ez a szar, és be kell, valljam baromira félek….. Olyan szinten ideg vagyok, hogy alig tudok aludni, félek kimenni, és még ráadásul a fejem is majd szét hasad… Áhh, miért találnak meg engem ezek az idióták? Baromira félek basszus… És ez azóta is tart.. Ma hétfő van, és alig mertem eljönni melózni.. Mi a francot csináljak???

Jah, és anyával is összevesztem, de ez csak hab volt a tortán…

Itt a vége!

Rohadtul elegem van. ELEGEEEEM! Abból, hogy meg akarják mondani mit és hogyan csináljak, hogy el akarják hitetni, az úgy jó, ahogy ők gondolják. Hogy rám akarják erőltetni a szarjaik, hogy meg akarnak változtatni. Nem fogok. Senki miatt. Rohadtul elegem van, hogy nem fogadnak el így, hogy nem képesek felfogni, nekem így jó, ahogy. Nem bírják ki, hogy ne avatkozzanak az életembe. És meg kell valjam, ez volt az utolsó csepp. az utolsó, abban az elcseszett kibaszott pohárban. Mi a faszért kell mindenképp rámerőltetni dolgokat? Miért kell hogy nekik legyen igazuk? Miért nem lehetek én a kivétel? Miért nem hiszik el, hogy nekem jó így? És ha nem is jó, akkor miért nem becsülik, tisztelik, annyira a döntésemet, hogy elfogadják? Miéééééért? Ha szeretnek megtehetnék ezt a kibaszott szívességet. Ha én úgy döntök, így élek, és ezeket a dolgokat csinálom, amiket, akkor ez van. Ne akarják már megmondani, mi a jó nekem. Miért gondolják, az jobb lenne? Miééért akarják irányítani az életem? Nincs sok örömöm így sem. Legalább annyi maradjon már meg nekem, hogyha azt mondom NEM, akkor az NEM. Ha én úgy döntök, ahogy akkor az úgy van. És még ki vannak akadva, hogy felhúzom magam, és üvöltök. Most miért jó az, hogy elbasszák az egész hetem, és hetekig megint sírva alszom el? Ezt akarták elérni? Hát akkor lehet örülni. Megkapták. Aztán csodálkozik mindenki, hogy nem akarok így élni. Persze, hogy nem. Ki akarna? Mégis KI? Senki. Azt is elveszik, amim van. azt a hangyányi önbecsülésem is. Gratulálok.

Még megvagyok. :D

Neeem, nem tüntem el, nem evett meg a fészkes fekete fene, és nem szívott magába egyetlen fekete lyuk sem. Jelentem vagyok, csak itten nem voltam régen.

Elsődleges ok, mert, nem volt sok időm, sem energiám írni. Amúgy pedig, hát semmi érdekfeszítő nem történt, szal arról meg mindek? :D

Mióta hazajöttem Szombathelyről, azzal teltek a szabad perceim, hogy kitaláltam, mit is, és hogyan csináljuk, hogy jó legyen. Ugye beszéltünk pár dologról Sarah-val, és úgy voltam vele, csapjunk bele a lecsóba. Szóval tervek vannak, a kivitelezés meg majd szépen sorjában.

Találkoztam múlthét pénteken Orsimmal. Szegényem elég csehül volt, szóval ápolgattam a kis lelkét. Remélem hamar meggyógyul.

Nem mentem Sóhajom talira. Tök rég vártam, és olyan jó lett volna, de mikor a csapat fele visszamondta, aztán Zsuzsi is.. hát sajnos meg kell vallnom, így már nem volt sok humorom menni. Szóval maradtam itthon. És rossz, mert bánom is, de ugye, mit csináljon az ember… Mindegy. Akkor mi volt még? Jah hétvégén kb semmit nem csináltam, csak nyűglődtem. Semmi kedvem nem volt semmihez. Szombaton délután nagy nehezen rávettem magam, hogy kimegyek fotózni, de az sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Még nincs zöld, meg nah… nem tetszik és kész. Majd kövire. Am meg otthon ültem, és néztem ki a fejemből. Senki hozzám sem szólt egész hétvégén, szal nem volt a legjobb. De eltelt, ma meg megen munka, meg óraátállítással kapcsolatos nyűglődés. :S

Itthon

Nem írnám le most az érzéseim, mert jobb, ha nem. Nincs is értelme. Köszönöm azért, hogy ott lehettem, és sajnálom.

Ismét itt

Noh igencsak rég volt már, hogy írtam. egyrészt, mert kb nem tudom, hol áll a fejem, másrészt, mert nem is volt igazán kedvem. :)

De most azért jönnék egy körülbelüli összegzéssel.

Hétköznap meló hegyek, sok furkosás, és tárgyalás, meg keresgélés. szóval volt dolgom bőven. Hétvégén mentem Szegedre. Zoli vitt el. Kedves volt tőle,

így spóroltam azért elég sokat. Az úton, mondjuk úgy, közölte, van barátnője. (kicsit azért furi a szitu, mindegy) Én igyekeztem az egészet úgy lereagálni, hogy utánna is úgy beszéltem vele, ahogy eddig, és most is úgy viselkedem. Például ma felköszöntöttem a névnapján, és fel is hívott. Beszélgettünk egy 15 percet. Megbeszéltük, hogy mostmár azért csak jön a jó idő, és akkor tudunk csinálni valami jó kis progit. Szóval elvagyunk, aztán lesz ami lesz.

 

Hétvégén megyek pici Sarah-hoz. Már úgy várom. És annyira jó érzés, hogy várnak. Ő is, meg párja és a lakótársuk is. Olyan igazi szeretettel várás van, ami jól esik. Nem vagyok hozzászokva. Mindíg olyan érzésem van, kb. hogy csak persze aha gyere, de nincs ilyen igazi várunk, és jajdejólessz érzés. Most van, és ez volt a múltkor is, és ez igazán leírhatatlanul jóó. Olyan helyre menni, ahol szeretnek <3

Úgyhogy most visszaszámolok, meg intézgetem a kis dolgaim. Még van mit, csak nehéz összeegyeztetni a munkával. :S De megoldjuk. ˇ ˇ

 

Srácok terén végre eljutottam oda, hogy Fabiómnak lesz teste. Már csak hetek választanak el tőle, és az enyém. Már úgy megérdemli a nagyfiú. És Zoé is írt, hogy két hét múlva már mehet a fejecském (Norio: Esthy Rad), és akkor neki tud ülni a festésének. Olyan szép vörös hajacskát találtam neki. Igazi sunyi róka lesz. <3

Benike fesése is elkészült. Szép lett, és végre nincsenek azok a csúnya foltok. Persze lehetséges, hogy ismét elő fog jönni a fényes folt, de ezt pár réteg MSC megoldja. Majd látjuk, hogy reagál most erre a festés frissítésre.

 

Hétvégi összefoglaló

Nos lássuk  :D

Kezdem a péntekkel. Egyik kollégám szabin volt, így kicsit csendesebb volt az iroda, nem mintha amúgy nagyon zajonganánk, mert vagyunk összesen hatan, ebből most egy beteg volt egy meg szabin. ˇ ˇ  Szóval rohangászós, de egyben csendes nap volt, közgyűlés, ami azzal jár, hogy én kísérem főnökasszonyt, és jegyzetelek, meg csütörtökön volt teleptárgyalás, aminek a jegyzőkönyvét ma-holnap meg kell írnom. Reggel 7-kor kezdtük, este hétig tartott, kettő közt én annyit sétáltam a két ház közt, hogy el nem tudom mondani. Közbe szakadó hóvihar volt négy napon keresztül, így volt egy tetemes mennyiségű hó. Úgy 35-40 centi. Na mindegy pénteken végeztem, jöttem ki, és belebotlottam az én Orsimba, pont angolra ment, így elkísértem, meghívtam egy forró csokira, és beszélgettünk közben. Jól esett. ^ ^

Szombaton keltem fél hatkor, gyors felöltöztem, szedtem a cumóm, és irány a vonat. Állomáson már várt Jutka, vele mentem. Tök féltem, hogy a nagy havazás miatt késünk, de nem volt semmi zűr, és remekül felértünk. Asami drágámra (Zsófi) kellett várnunk, de végül Ő is befutott. Nekilódultunk, a teaháznak. A villamosmegállóban csatlakozott hozzánk még 3 fő(Karasu, Kirasan, Flittering), és így mentünk be. Nagyon szép, hangulatos kis hely volt. Szépen külön helyet kaptunk, és a babók miatt sem kaptak agygörcsöt, sőt. Tényleg minden oké volt. A csapat többi tagja is (Niuky, So-fiii, Smaug, Cinna, Aremulana és a párja Miki) viszonylag jó időbe érkezett. Elég szép számmal gyűltünk össze. Tök szuper volt. <3

Úgy volt, hogy kb 2 órát töltünk ott, de annyira szuperül éreztük magunk, meg finom volt minden, hogy csak este hatkor hagytuk ott a helyet. Annyira jól esett ez a nap. ^ ^

Hazafelé a vonatból felhívtam Zümim, aki elújságolta, hogy hasonlóképp remek napot zárt, aminek igazán örültem, meg jóó volt beszélni vele, jól esett a kis lelkemnek. Utána zene be, és hazáig ott duruzsolt. Még este MSN, meg minden, hisz az ember lánya.. na, kellett. :D Aztán alvászat.

Vasárnap nem csináltam az égvilágon semmit, de azt nagyon jól adtam elő. :D

Babás dolgokról nem cincogok most külön. ^^

Modern szülők, avagy, mivé lesz a világ?

Lássunk pár egyszerű példát a mai világ szülőiről, nézzük meg, hogy fékezik undok és elkényeztetett gyermekeiket, hogyan „hatnak” rájuk, mikként nevelnek.

Természetesen ezek a példák a drasztikus, és negatív esetekből vannak. Én elismerem, hogy manapság is léteznek olyan szülők, akik megfelelőképp nevelik, és motiválják a gyermeküket, de sajnos elkeserítő, hogy a legtöbben igen érdekes módon teszik ezt.

A példákat az életből vettem, közvetlen környezetemből. (A könnyebb átláthatóság végett, minden alkalommal egy baba (BJD) a példa.)

Az első típusú szülő, a behódoló. Lássuk a példát egyszerűen. Gyermekünk tizenéves, pont a legrosszabb kor, bár minden korban van rossz. Már serdül, és pofátlan. Fejébe vesz valamit:

- Anyaa, nekem kell az a baba!

- Nem kislányom, nem kapod meg. Kinőttél már ebből, meg egyébként is drága.

- De anyaaaaaaaaa, nekem KELL!!!

- Azt mondtam NEM.

Hetek nyavalygása után….

- Anyaaaa, légysziiiiiiiiiiiiiiii.

- Megmondtam, hogy nem.

- Apaaaa, anya nemengedi, hogy legyen olyan babám. A suliba már van két lánynak is. Ésisakarooooooook.

- Asszony, miért nem engeded, hogy legyen neki, látod mennyire szeretné.

- Najó.

És láám, megvették….

A második típusú szülő, az ösztönző. Lássuk itt is az egyszerű példát.

- Anya, apa, szeretnék magamnak egy babát.

- Rendben, mégis mennyibe kerülne.

- Olyan százezer forint körül.

- Az nem túl sok egy babáért? Na jó, akkor meg kell érte dolgoznod. Ha magadtól összegyűjtöd rá, akkor megveheted.

- Rendben. Mi lesz a feladatom?

- El kell kísérned az öcsédet minden nap a suliba. Ezért naponta kapsz 3 ezer forintot.

- Rendben.

Csütörtökön:

- Kislányom, apa, és anya elutazik a hétvégén, vigyázz az öcsédre, és ígérd meg, hogy nem gyújtjátok fel a házat, még nem vagyunk. Ne legyen semmi zűr, rendben? Kapsz érte 20 ezer forintot.

Mindennapi dolgok:

- Vidd le a szemetet légy szíves.

- Mennyit kapok érte?

- Egy ezres megfelel?

Összegzés: A gyerek semmi olyat nem tesz, amit nem kéne megtennie amúgy is. Ezek mind alapvető kötelességek. Szeretetből, és törődésből kéne csinálnia, nem pénzért. A szülő azt hiszi, motivál, pedig egy nagy frászt…

A harmadik típusú szülő, a mindent megadó:

- Mit kérsz gyermekem 13. születésnapodra?

- Egy babát.

- Mennyibe is kerül?

- Százezer forint.

- Hammm. Ez egy kicsit sok nem?

- Ugyan asszony, hisz a ballagására kocsit kap előtte meg jogosítványt. Ez ahhoz képest semmi.

- Igaz, megkapod gyermek.

Negyedik tipusú szülő, a nemtörődöm.
Ebben az esetben gyermekünk lassan azt sem tudja hogyan néz ki az anyukája meg az apukája, mert olyan sűrűn látja őket.

Reggeli közbe, anya telefonál, odadobja a gyerek elé a műzlit azt egye...
- Anya, nekem baba kell.
- Nem látod fiam, hogy anya elfoglalt? Nem érek most rá, ne zavarj (beszél tovább)
- Anyaa.
- Mondtam, hogy csönd. Megkapsz mindent, szal hagyd anyád dolgozni, jó?

Nos ugye érzitek mire akarok ezekkel utalni… Vajon ezek a gyermekek, mikor felnőnek, milyen szülők lesznek? Milyen ember lesz az ilyenből? Hová fajul ez a világ???

Engem elkeserít ez a kép….

Mi jöhet még???

Morcogok, pufogok, dühöngök. Nagyjából erről szól most nekem ez az időszak.

Komolyan elkezdem azon agyalni, hogy mivel sokkolhat még az élet? De most komolyan, szerintem direkt szórakozik velem valaki, és még élvezi is. Direkt rámpakol újabb lapátokkal, és kíváncsi, mikor adom fel, mikor dőlök ki. De meg kell mondanom nem fog ki rajtam. Most komolyan kínomba már csak röhögni tudok magamon. Ugye nem elég, hogy ami eddig volt, köhögés,torokfájás,hang nuku,nemalvás-ra most jött egy jópofa hasmenés, és mindezt megtetőzve, hogy véletlenül se unatkozzam, görcsölök, mert megjött, plusz úgy fáj a vesém, majd bele pusztulok. Kérdem én, mi jöhet még? Remélem az, aki ezt élvezi, most rohadt jót röhög rajtam. A lelki állapotomról ne beszéljünk. Minden a régi. Kb. csak vagyok, és egyre inkább elmegy a kedvem mindentől. Még attól is ami örömet okoz. Úgyhogy köszönöm, jól vagyok, és amúgy sem vagyok mérges, meg ideges… áááá. Na mindegy… Majd lesz valahogy.

Csöbörből vödörbe

No igen, amilyen jól indult (viszonylag) a február, most olyan rossz. A januárt alig vártam, hogy vége legyen, kínlódtam mint állat, nagyon lassan telt. A február ehhez kéest tök jól indult, nem volt semmi gáz. Erre mostmár egy hete, hogy olyan szarul vagyok, hogy alig élek. Az alvás még mindig luxus fogalom nálam. Napközbe már mondjuk úgy, elvagyok, nem köhögök annyit, de éjjelente rámjön az atya úristen is. Majd megfulladok, és így aztán igencsak nehéz aludni. Olyan, mintha valami ott lenne a torkomba, és irritál. Köhögési ingert vált ki, de nem múlik. Valamelyik éjjel már hánytam is. Folyamatosan iszom, hogy legyen folyadék bennem, mert olyan száraznak érzem a torkom, meg a szám. És ezt a vizet, ahogy jött, ki is köhögöm. Szóval, köszönöm szépen remekül vagyok. A gyógyszert szedem, a teát iszom, minden anyám kínját elkövetek, de ugye a szervezet úgy gyógyul, ha pihen, alszik… no az nem megy. Anya kiagyalta vegyek be estére nyugtatót. Mondom minek? Nem idegbetegeskedem, egyszerűen csak nem tudok aludni, szerintem hiába veszek be nyugtatót, attól ugyan úgy köhögök, és majd meg fullok, ergo, nem tudok aludni. Ugyan ott vagyok, ahol a part szakad. Úgyhogy kérem szépen, minden zseniálisan szép és rózsafelhős. A gyógyszerészek, meg orvosok pedig bekaphatják. Mert ha azt mondod, köhögéscsillapító és nyálkaoldó, akkor legyen is az a hatás. Amióta szedem ezt a szart, csak jobban irritál, többet köhögök, és olyan száraz a torkom meg a szám, mint az állat. Oldani nem old fel semmit, lehet nem is tud, mert nincs… úgyhogy kérem a nagyérdemű dokinéniket-bácsikat, adjanak nekem valamit de sürgősen, ami hat is, mert lassan vadállattá fejlődöm a hosszas alváshiány, és a torokfájás miatt.

A hét vége felé...

Az a helyzet, hogy túl vagyok életem első olyan éjszakáján, ahol azt kívántam legyen már reggel. Fetrengtem az ágyban és köhögtem, úgy, hogy majd megfulladtam. Nem kívánom sennkinek. egy óra telt csak el, én meg örökkévalóságnak éreztem.
Kipróbáltam mindent. Éjjel közepén vonszoltam ki magam teát csinálni, vettem be fájdalomcsillapítót, meg mindent. Teketrem hidegvizes törcsit a nyakamra, de semmi. Egész éjjel szenvedtem mint állat. Hajnali négy órakkor montam azt, hogy najó, ebből elég. Feloltottam a kislámpám és olvastam. Ígyse-úgyse alszom, de legalább csináltam valami hasznosat. Nekiültem a Velencei kalmárnak. :)
Alig várom, hogy mehessek haza, és ágyba másszak. A hét végén tuti nem csinálok semmit. Pedig voltak terveim. Így elmarad minden. helyette lesz fekvés, és reménykedés, hogy jobban leszek...

nyiff

Hát sikerült megfáznom azt hiszem. Köhögök mint egy rossz kehes ló. A torkom is fáj, és a hangom olyan szexi, hogy simán elmehetnék valami hörgős bandába „énekesnek”.

Próbálom magamat kúrálni, remélem össze is jön, és nem járok úgy, mint a múltkor. Nem szeretnék megint mellhártyával otthon dögleni. :S

Feladtam tegnap pici Sarah ajándékát, és maradéktalanul elégedett vagyok vele. Még rajzoltam is Neki, és csodák csodájára, tetszett is. Szóval most fenemód büszke vagyok magamra. Remélem Neki is tetszeni fog. Mostanában nincs fenn, és tök hiányzik… de majd remélem mostmár nemsokára beszélünk. :D

Barátnőmék leléptek Görögbe. Mikor megtudtam majdnem kiakadtam. Miért nem hívtak? Ott lesznek két hétig, és melóznak. Nem is rossz pénzért. Elmehettem volna táppénzre, és simán utazom velük. De gonoszak voltak, és nem szóltak. :S

Szal nyifff...
Sebaj, már szerda van...

^.^

Voltál már úgy, hogy nem jönnek a szavak? Itt ülök majd egy hete egy levél felett, amit Sarah-nak akarok írni, és nem tudok mit, pedig amúgy szokott menni, de most, annyira nem akaródzik. Egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat, és nem is tudom, mit írjak. Nem akarok snassz lenni. Azért sem írtam neki az üzenőfalra, mert nem akartam egy lenni a sok „boldog szülinapot” üzenet közt. Írtam neki privátba, talán el is olvasta. De most, itt van előttem a lap, és nem megy. Pedig annyi mindent írnék, olyan sok dolog van, és mégsem megy. És mindig úgy vagyok, talán majd később, és tolom magam előtt. Persze az ajándéka is lassan lett kész, de azért, mert a múlt héten igencsak sokat dolgoztam, és futkostam. Este meg későn értem haza, így már semmi kedvem nem volt nekiülni, és csinálni, de végülis meglett.

A hetem viszonylag zökkenőmentes volt. Sokat kellett futkosni, meg volt munka bőven, de telt, és nem voltam leüvöltve, szóval végülis egész jól zártunk. Pénteken találkoztam Orsival. Már igazán hiányzott a társasága, így jó volt vele találkozni. Szokásunkhoz híven sétáltunk, és beszélgettünk. Szívtuk egymás vérét. Igazán jól esett. Mostanában ő is kicsit a padlót nyaldosta, és én is, de végre volt időnk egymásra, és nem húztuk le a másikat. Ő is olyan ilyen tekintetben, mint én, kerüli a kontaktot, ha nincs passzban, hisz ki akarná a másikat lehúzni. De most jó kedvel ment a tali, és adtunk egymásnak egy adagnyi pluszt. Jól is esett.

Hétvégén nemsok mindent csináltam. Fotóztam Noriot, mert végre hazatalált az én kis sunyi rókám, meg voltam vásárolni. Szépen sütött a nap, kedvem volt kimenni fotózni, de aztán a lustaság győzedelmeskedett, és csak punnyadtam.

Megen hétfő...

Írnom kéne valamit, de nem jönnek most szavak. Egyszerűen most csak vagyok. Jó volt a hétvégém. Jól éreztem magam. Pihentem, kikapcsolódtam, és a srácokat is jól megnyúztam. Jól esett.

Viszont ami nagyon nem jó, hogy napok óta fáj a fejem, kisebb megszakításokkal, s lassan már annyira, hogy nem enged koncentrálni, és egyre kevésbé tudok elsiklani mellette. Lehet megfázott, mert olyan fejgörcseim vannak, majd bele pusztulok… El kéne meni, megnézetni, de nem tudom mikor, és hogyan, meg amúgy sincs sok kedvem hozzá, szóval marad a várakozás, hátha rendbe jön. Lehet csak a front. Ki tudja.

Mindegy. Lényeg, hogy megjött Usagihime féle haj, ami annyira meseszép, hogy jajj.

Imádom, de komolyan. J Fini puhi és annyira szépen áll. Már csak haza kéne jönnie Norionak, hogy tudja használni. A hétvégén az öccsét, Naokit nyúztam. Meseszép az arca még így festetlenül is. Már nincs sok, és festése is lesz. Kíváncsi leszek rá.

Holnap már február. Hihetetlen, hogy végre ezt is megéltük. Komolyan mondom, hogy azt hittem sose lesz vége a januárnak. No mindegy.

Itt az irodában most fázom. Otthon már megszokott ez, de ott van takaró.. itt viszont nincs, és vacogok. A kezem fagyhideg, és nagyon rossz így dolgozni. És koncentrálni is. Hisz ha az ember fázik, vagy melege van… az elveszi a figyelmet. Most is tök nyomi vagyok. Legszívesebben alukálnék, vagy nem is tudom. De ma remélem időbe le tudok feküdni alukálni, és holnap kipihentebb leszek.

Őőőő megint nem írtam semmiről. Na mindegy.. megszoktátok már. :D

Szép napot.

Csak úgy

A helyzet a következő:
A napok telnek, hála isten, lassacskán kúszunk kifelé a januárból, ami azért jó hír, mert már herótom van tőle. Alig várom, hogy kicsit enyhüljön, és süssön a nap, meg persze hosszabbak legyenek a napok, hogy tudjak élni a meló után is, és necsak azt várjm, hogy minnél hamarabb hazaérjek, és kússzak a takaró alá, mint egy megfagyott oroszlán a sarki hidegben.
Nem szeretem a telet, sőt kifejezetten állíthatom, hogy utálom szegényt. oké szépek a hópelyhek, meg klassz, hogyha karácsonykor szép fehér a táj meg bla-bla, de a fázás és a didergős része, meg persze a tény, hogy sötét van, az bizony nagyon lelohassza a dolgokat.
Nem írtam mostanában, mert úgy voltam vele nincs új a nap alatt, így most mindek jöjjek a mindennapos bla-blával. ugyan azt elnyüfföghetném, nap-napra, de azt mégis kit érdekelne? :)

Nem mindha olyan hatalmas olvasótáborom lenne, de azt a maréknyi kis emberkét sem akarom halálra altatni a már megint szar nap volt a melóba dumával. :)

Jamm voltam fodrásznál, szóval a szexi pontszámom a -15-ról -10-re gyarapodott. :D Jóó lett a hajam. :D

Szóóval, most jutottam oda, hogy megint elkezdem aggódni a csomagomért. Okké, hogy Csille baromi messzi van, de a csomagom lassan már egy hónapja "repül". Utolsó infó róla az, hogy feltették egy gépre, azóta semmi de semmi hír róla. És kezdek aggódni, mert akárhogy is nézzük, egy limitált fejecskét várok haza, amit azért nem egyszerű megszerezni. Nekem összejött, erre baszakszik a posta? Hát kapjááákbe.
Szeretném, ha itthon lenne, mert akkor megnyugiznék, hog jól van meg ilyenek. :D
Minden nap lelkesen jövök haza, első kérdés: Posta????
anya meg válaszol.. nem volt...
Na mondom zseniális...
Szóval várok és várok.. egyebet sem tudok. A ruha rendelést jobban tűrtem az egyhavi postás várást, hisz azok ruhák, mi bajuk esne?? De egy fej.. azért az más tészta.
Majd jelentkezem, ha végre van valami esemény.
Addig is jó hétvégét. :)
Ismét a semmiről írtam wehhe.

Lazulós hétvége

Nos, ez a hétvégém végre kicsit ellazított. sokkal jobb kedvvel indult így a hetem, és még ki is tudtam magam pihenni. Úgy terveztük, már elég rég óta, hogy Krisztihez megyek most, de szegényem úgy lebetegedett, hogy úgy döntöttünk, toljuk, mert semmi értelme nincs így a dolognak, s mivel Anna barátnémmel a napját nem tudom, mióta terveztünk egy közös hétvégézést, csak valahogy a munkabeosztás, meg a programok mindíg közbeszóltak, így most itt volt ennek is az ideje. Nálunk kb 15 centi hó esett. szép hófehér volt a táj. szombat felkeltem, levittem Tónikám, majd összepakoltam és irány a vonat. Mondanom sem kell, hogy ahogy elhagytuk a megyét, egy csepp hó, de még annyi sem volt sehol. helyette kaptunk tavaszt és napsütést. Pesten hét ágra sütött a nap, és így úgy döntöttünk, sok időt töltünk kinn. Felmentünk a budai várba fotózni. :D
Kétszer is voltunk, mert szombat télután sajnos hamar ránksötétedett. vicces kis dolog volt, kiszedtük a srácokat, csináltunk kb 3 képet, mikor betámadtak minket a kínai csajok. totál ráfunoltak a babákra, és vicces volt, mert monda a csaj, neki is van, meg bla-bla. És annyira cuki volt, mert a táskájából előhorgászott egy pulipot. :D Nagyon vicces volt. Kicsit dumáltunk, lettek közös képek, majd hazamentünk. Megvacsiztunk, majd elmentünk, anna haverjaihoz kicsit kocsmázni, meg dumálni. Másnap kelés és reggeli után ismét irány a vár, és végre tudtunk normálisan dolgozni, bár veszett sok ember volt. :D
mindent összevetve jó kis hétvége volt. ˇˇ
És olyan furi, elmesélem ezt. mikor odafelé mentem néztem ki az ablakon, és az jutott eszembe, hogy utoljára ugyan ezen az időpontban, szinte ugyan így utaztam, csak akkor Szombathelyre.. és eszembejutottak.. jó érzés volt. Vittem magammal őket, és végigjátszottam, hogy nemsokára ismét megyek.. és milyen jó lesz. :D
No mára befogtam. :D
rövid voltam és tömör. :)
Jó hétvége volt.

Minden nap más...

Most gondoljunk csak bele, mily csodálatos érzés lehet úgy ébredni, hogy anyukád rátépi az ajtót, miközben te épp legmélyebb álmodban vagy. Nem kívánom senkinek. Mindezt azért tette, mert kíváncsi volt, elmegyek-e a gyógyszeréért. Hát mondom, tegnap ezt nem beszéltük meg, így elég érdekes lenne. Mert okké, én elmegyek, de akkor adják is oda, és ne kelljen sort állnom, mert amúgy sem rózsafingos a helyzet benn az irodában, nem kéne tetőzni a kedélyeket azzal, hogy bocsi főnök, ma kések, mert gyógyszerért megyek. Aztán anya elmondása szerint végeztem volna fél egykor. Hát mondom köszi. Az egyenlő lett volna a halálos ítéletemmel. Így is le lettem ordítva mert nem tudok írni, és kerekítsem már azokat a kurva betűket, mert úgyis ráérek…hát bassza meg. Persze, hogy ráérek, de nem csak én, mindenki más is. De már ne haragudjon meg a világ, vannak olyan emberek, akik fele ennyit sem dolgoznak, és háromszor annyit keresnek. Csak a különbség köztünk az, hogy ő vígan szörfözhet a netten, meg tévézik, én meg… nem merek semmit csinálni, mert még a légvétel is bűn. Addig a pontig, amíg mindent elintézek, ami azon a napon a dolgom, sőt, annál sokkal többet is, addig nem szólhatna egy büdös szót sem. De fogalma nincs mennyi mindent intézek, hogy mennyire rohadtul el vannak kényeztetve. Más összetenné a kezét, egy irattartó tömbbért, ők, mindent megkapnak, még kérniük sem kell, mert figyelek rá, mi hiányzik, mi nem… Áh mindegy.. Csak annyira rohadtul dühít.

Nézzük csak. Tegnap igencsak képleírós filozófus kedvembe voltam. Najó, nem, de mivel jött az én drága Művészem, és éreztem, hogy nincs a toppon, gondoltam ráírok, hátha tehetek Érte akár egy hangyányit is, hogy jobb legyen Neki. Aztán elmondta, mi zavarja, mi dühíti, és próbáltam adni valamit. Persze hülye emberek mindig is lesznek a világon. Sajnos többségben is vannak, és mi „normálisak” vagyunk kihaló félben. Épp ezért kell tennünk azért, hogy közös erővel ezeket, a genetikai hulladékokat kiiktassuk. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha olyan világban élnénk, ahol az ember még megcsodálja az elmászó katicabogarat, ahol még érték a narancs az égen vagy a szivárvány az eső után. Ahol a barát támasz, a szeretet nem csak egy fogalom, és létezik a lélek. Ott, hol az emberek nem csak bábok, nem csak üres váz, amit belül húr-vér motor hajt, de mégsem képes érezni, mert eltiporták, mert megfosztották. Ott, hol a gyermeki lélek, és a gyermeki hit nem tűnt tova. Talán nem lenne jó, hisz abban is találnánk hibát. De nem a világban van a hiba, hanem bennünk, mert képtelenek vagyunk megbékélni saját helyzetünkkel, mert soha semmi sem jó, mert sosem vagyunk elégedettek.

Megint elkalandoztam. Nos most örülök annak, hogy az én kicsi művészem ír is. Azt szeretném, ha kipróbálná magát több téren. Én magamból indulok ki, nekem jól esik kiírni a gondokat, a gondolathalmokat, mert már nem csak bennem van és rakódik, hanem vált valamivé. És Ő tehetséges, néha maga sem hiszi el, és kétségei vannak, pedig így van. Én látom a fejlődést, és tényleg érdekes, hogy ez, napról napra történik. Minden képe új…. most például olyan hátteret kreál, hogy csak ámulok. Azt szeretném, ha elhinné, hogy ő különleges, nem mindennapi dolgokat visz végbe. És azok, akik támadják, lehordják, vagy cseszegetik, azok azért teszik, mert irigyek. Hisz itt ez a lány, és művész szemmel nézve semmi idő alatt olyan dolgokat produkál, amit más tán sosem lesz képes. Plusz olyan stílusa van, ami megmozgatja az embereket. A karakterei, a színei, az egész, ahogy van, annyira újszerű. Sok paraszt meg nem képes felfogni, hogy attól mert más, mert új, még jó. Látják, hogy az, de skatulyázni akartak, mert ők maguk is skatulyában élnek. És félnek az újtól.

Ez mindig így van. Az ember birka, mindig megy, követ valamit. Mikor a vezető azt mondja az ég kék, kántálja a többi, a fű zöld, ismételt kántálás.

Valaki a tömegből megszólal, a föld kerek, és megdobják kővel, mert azt nem látják, mégis miből gondolja.

Itt van ez a csaj, aki magát is meglepve olyan dolgokat rajzol, hogy csak na, és az ember azt mondja, jajj ez nem jó, hisz egy férfi nem ilyen, az elfeknek hosszabb a fülük. És? Ez mind olyan dolog, hogy az ember kialakítja a saját stílusát. Az ő alakjai direkt nőiesebbek. És a mitológiai, képzelt világ épp azért jó, mert képzelt. Ha te azt álmodod, hogy a főszereplőd lila fehér, sárga pöttyös lesz, akkor azt, úgy kelted életre. A művészi szabadságot, és annak szárnyalását soha senki nem veheti el. Ez a mienk. Mindenkinek más, mindenkinek egyedi. Mi magunk is azok vagyunk.

Megint elkalandoztam. Jó sokat írtam a semmiről. Sebaj.

Legyen szép napotok.

Ismét a verkli

Hétfő van, megint. Említettem már, hogy mennyire nem vagyok jóban vele? Igen? Nem baj, attól még egy párszor el fogom mondani, útálom a hétfőt. Úgy vagyok vele kb. mint a lusta dagi vöri macsek. Tudjátok. :D

No lássuk. Volt egy péntekem. Bent kb. csend uralkodott. Lóti-futi, de semmi extra. Vártam a végét, mert úgy voltam, a hétvége majd feltölt. Mikor végeztem, csörrentem Enikő barátnémnek, hogy jöhet. Jött is. Kellemesen esett az eső, mert miért is ne. Gyors hazamentünk, közbe azért pár boltnál megálltunk. Meghívtam egy teára, bekucorodtunk a szobámba, és beszélgettünk. Jó volt. Ő is itt dolgozott nálunk, csak már elküldték, mert lejárt neki a munkaviszonya. Ilyen közcélúként volt a hivatalba. Kedves csaj, jól elvoltunk, így természetesen igyekszünk kapcsolatot tartani. Aztán estefelé ment haza, én meg belevetettem magam a betűkbe, és csináltam a „szokásos” dolgaim.

Szombat: Hát igen, mondjuk úgy, hogy nagyon kétes érzésekkel indultam neki. Hiányzott már barátnőm, hisz nagyon rég nem láttam, és kicsit feszélyezett is a dolog, hogy ennyi idő eltelte után, mi lesz. Főleg mert akárhogy is szépíteném, sebet kaptam tőle. És úgy gondolom nem én vagyok az egyedüli, hisz mindenkit és mindent félrelökött egy „ember” miatt. Direkt tettem macskakörömbe, hisz az ilyen nem ember. Jó volt látni, elmondhatatlanul jó, de nem volt az igazi. Persze közrejátszott az a tény, hogy lelkileg egyikünk sincs most toppon. Ez a rohadék paraszt, aki dobta, mert táv.. na körbe röhögöm. Barátnőm pontosan tudja mi a véleményem róla, de sokat kell még tanulnia. Én meg türtőztettem magam, mert tudtam, amit mondok, az neki is fáj. Pedig néha fájnia kell, muszáj, hogy megértsük mik a valódi értékek a világban. És pont azokat dobja el hanyatt-homlok? Hát igencsak vicces. Lehettem volna rohadék, aki azt mondja, én megmondtam, te nem foglalkoztál velem, elfelejtettél, amiatt a paraszt miatt, így old meg, egészségedre. De én kötődök hozzá, szeretem a társaságát, és őt magát is. Sokat, nagyon sokat kell tanulnia, de talán egyszer képes lesz felfogni, a pasi az pasi, a barátok viszont… az más tészta.

Sokat csendelt, ami olyan rossz volt, de próbáltam betölteni az űrt. Mikor voltunk sétálni, láttunk narancsot. Meseszép játékát a napnak és a felhőknek. Aranyszín ragyogott a sötét égen, és annyira elképesztően jó volt ránézni, hogy megálltam az utca közepén és csak gyönyörködtem benne.

Már nincs sok.

Tegnap megint kérte a jelentésem, hogy mi is történt.. Eléggé kétségbe voltam esve, soha életembe nem kellett ilyet írnom, csinálnom, nem tudom, hogyan kell és azt sem, mire jó ez az egész neki? Mit akar ebből kihozni, hisz oka volt rá, hogy kérte, csak úgy nem mond ilyet az ember. Mindegy. Kolléganőmnek jó alaposan elmondtam, mi a kínom, meghallgatott, próbált tanácsot adni. Olyan szintre jutottam, hogy remegtem saját testemben, nem tudtam a sírást visszafojtani, és rettenetesen rosszul voltam. Mindenem remegett, és fáztam, pedig nem volt hideg. Az előző éjszakákon hasmenésem volt, és remegés, éjjel képtelen vagyok normálisan aludni.. zokogok megállás nélkül, és nem tudom irányítani. Tegnap este meg már székrekedésem volt. Remek… Na mindegy… most egyetlen cél lebeg előttem… hétvégéig valahogy kibírni.

Fel fel.. Éledünk

Jól vagyok-pötyögtem vissza a választ, a kis villogó ablakba.

Jól vagyok, ismételtem magamban is. Nem voltam hiteles. A visszaköszönő fekete betű is erről árulkodott. Ő sem hitt nekem.

Magától jött. Jól eset. Pár napja már nem beszéltünk. Vagy elkerültük egymást, vagy épp nem értünk egymásra. De most, jött. Nem akartam megint terhelni a bajaimmal, de közölte, azért kérdi, mert érdekli, szóval bökjem ki mi van.

Felületes választ kapott, olyan összefoglalt mondathalmot. Tényleg nem akartam terhelni, nem akartam belemenni a részletekbe. Ilyenkor félek, lehúzom magammal, így meghagyom Őt úgy, ahogy van. Főleg, ha érzem, épp jó kedvű. Milyen jogon húznám a mélybe? Így is mostanában folyton csak nyavalygom, már magamnak is fárasztó és unalmas, nem kell, hogy még egy embert halálra untassak vele.

Tiszta vizet öntöttem abba a bizonyosba, megkérdeztem Tőle pár dolgot, és megnyugtatott, már sokkal jobb. Sejtettem, hogy ebben az állapotban, amiben vagyok, kicsit jobban felveszem a dolgokat, és valószínű nem én kergettem az őrületbe, de tudni akartam, hogy rólam szólt-e, hogy benne voltam-e a körbe. De megnyugtatott. Nem használt nagy szavakat, nem magyarázta körbe, én mégis, hittem neki. Hisz miért ne hinnék, mikor eddig mindig őszinte volt és tiszta. Azt mondta, ha baja lesz velem, elmondja. És én tudom, hogy így lesz.

Volt egy jó napom. Vasárnap végre láttam az én Nagyutazóm. Amióta hazajött, nem volt időnk találkozni, így jól esett már egy tali. Most megosztottuk a beszélgetést. Ő is, meg én is meséltem. Jól esett, azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy mind a kettőnknek. Hozott ajándékot is. Képeslapokat, és a fiúk is kaptak egy kis „ölelős” törülközőt. Rettenetesen édes. Annyira kedves volt tőle, és jól is esett. Beszélgettünk, sétáltunk, aztán hazakísértem, és én magam is hazamentem. Egy picit feltöltött. Végre eljutottunk oda, hogy megveszi magának az első babát, és boldog vagyok, hogy ebben segíthettem is neki. Egy meseszép fiú fog hozzá hazajönni. Sok szép dolgot fog adni az életébe, én tudom. Majd ha elmegy, akkor még egy, aki hazavárja. Talán sűrűbben látom, bár így sem panaszkodhatok. Hisz nem kell egy évet vagy 8 hónapokat várnom egy talira. Hanem legalább 4 hónaponta látom. Azért ez is valami.

Ne legyek önző igaz?

S megint....

Tudom jól, nem mindíg vagyok megfelelő társaság, és sokzor zuhanok a mélybe. Bármennyire is próbálok erős maradni, megtörnek. És néha olyan helyről is kapok döfést, ahonnan nem is számítottam rá....

Munkahely:

Én, mint minden más, élő, lélegző, és nem utolsó sorban kihangsúlyoznám, hogy érző létforma, mint minden más társam, néha megbotlom. Bármily meglepő, alapvető emberi tulajdonság, létezésünkkel jár, hogy hibázunk. Nem egyszer, nem kicsit. De én, mint ranglétrán elhelyezkedő, legalja létforma, ki előtt még a kutya is magasabb helyen van, én, nem számítok embernek, nem is így bánnak velem, és nem is így kezelnek. Körülbelül egy lábtörlő szintjéhez sorolnám magamat. És mint nem vagyok ember, így nem is elfogadott tény, hogy hibázom. Sőt az sem észreveendő dolog, hogy az év összes munkanapján megfelelően gördülékeny, és kielégítő munkavégzésem van. Viszont az észreveendő dolog, ha megbotlom. Természetesen, más, magasabb létformáknál, ez legyintéssel, vagy kis dorgálással jár, és megy minden tovább. De nálam, mint nem elfogadott, rúgjunk bele, tapossuk szét, tegyük emberi ronccsá létformánál, ez sokkal többől ál. Szankciók, intézkedés, kirúgás, és egyéb lelki terror eszközök, hogy véletlenül se érezze jól magát. Az a tény, hogy az emberi létformának nem tekintendő lény csak vegetál, tiszta ideg, gyomra görcsben, remeg a saját testében, lelkileg összetört, totálisan maga alatt lévő, idegi roncs, az senkinek sem számit. Minden nap adjunk erre egy lapáttal, és tegyük még nehezebbé és elviselhetetlenebbé számára a napjait. A kiszámíthatatlanság, az emberi gyarlóság, érzéketlenség és nemtörődömség kereszttüzében létező létforma, minden napja maga a kínkeserves pokol, melyre még nagyban rájátszik az a tény, hogy ahol csak lehet, alávágnak, és még maradék emberségében is megsértik, mindezt úgy, hogy észre sem veszik, hisz egyes létformák szűkén vannak az érzelmeknek és szerintem még a fogalmát, sem ismerik a lélek szónak. Így számukra teljesen elfogadhatatlan, ha valaki érez. Minden, ami közelében ilyen jellegű hullámokat bocsát ki, az irtandó, gyűlölendő, tönkreteendő senki.

Ezek után, mégis elvárják tőle a tökéletes munkavégzést, mikor néha az a szerencsétlen, még egy aláírást sem mer bevinni. Rettegésének és félelmeinek köszönhetően sokszor figyelmetlen, képtelen koncentrálni, mert mindent egyszerre zúdítanak rá, és így felejt, hibázik.

És ama tény, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott, életvidám ember, mára lelki nyomorék lett, senkit sem zavar.

Én kérek elnézést.

A másik világ ami körülvesz:
Azt hinnéd, akik körülötted vannak, szívesen meghallgatnak. Te is megteszed, ha ezt kívánják. Kevés ember van, akiknek nyitok. Mindenkivel elvagyok, sokmindenről beszélünk, de kevesen vannak, akik mindent tudnak, akiknek mindent elmondok... És vannak napok, amikor jól esne beszélni... Beszélni mindenről, akármiről, bármiről.. csak ne legyek egyedül...
Át kell értékelnem a dolgaim, és nem fog tetszeni az eredmény, de akkor is meg kell tennem.