Nem normális, hogy amióta hazajöttem, azzal telt az időm, hogy elmebeteg módjára kerestem, hogy a végére már olyan szinten voltam, hogy nem tudtam, sírjak, vagy nevessek a saját hülyeségemen. Hogy emberek csak úgy beletúrnak a saját személyes fiókomba, mert nekik kell valami, és mivel én nem vagyok otthon, anyám meg nehezen mozog, úgy döntenek, kiszolgálják maguk. Joggal merül fel bennem a kérdés, hogy mivel most nem találok, és éppenséggel ott, abban a fiókban volt... hogy elvették... Milyen jogon???
Hogy engedte meg egyáltalán magának? Eltelt majd másfél vagy két hónap, ki tudja. Nekem nem kellett, csak most... és nem találom, nem lelem... Az egész szobát feltúrom, mint valami elmebeteg duvvad, felforgatok minden papírt, iratot, fecnit, könyveket, táskákat, mindent de mindent.
NINCS!
Komolyan mondom.... sose voltam még ilyen helyzetbe. Minden szart megörzök. Mindent. Még haszontalan, nem kellő dolgokat is biztos helyre teszek, mert számomra fontosak, mert jelentenek, mert egy darabok belőlem.
Soha semmit nem hagytam el, soha nem tünt el értékes dolgom. Borzasztóan ragaszkodok a tárgyaimhoz...
Erre..... Elveszik tőlem.... Valami olyat, ami fontos, ami nem volt olcsó, de inkább... az eszmei érték!!!
Hogy lehet egy alkalom az életemben, hogy ott lehessek. első és utolsó lehetőség, hogy Gackt lejön, hogy láthatom.
Hogy abba a tetves borítékban ott lapult két darab jegy... Nem csak az enyém, barátnőmé is...
Erre.. ERRE NINCS! Mert valaki vette a bátorságot, és belenyúlt a fiókomba. Persze bizonyítsam... mégis hogy???
Egy a lényeg.... Nincs...
Reménykedtem, hogy leszek olyan szerencsés, hogy kapható még, hogy nem az lesz, hogy viszlát soha többé....
Kibaszott drága koncert lesz....
De volt még jegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése