Húsvét után

Nos, a húsvétnak egyetlen pozitívuma van, amit most itt fel tudnék sorolni. Mégpedig az, hogy volt egy munkamentes hétfőm. Egyébként meg, ezt a napot semmittevéssel töltöttem, ami nem esett jól. Utálok csak ülni, és nézni ki a fejemből. De ugye ilyenkor senki nincs, akivel ellehetnék, mert mindenki "ünnepel". Akihez meg mehetnék, az... messze van. Na mindegy. franc a távolságokba.

Pénteken hivatalosan elengedtek minket délben, így kábé fél kettőkor haza is jöttem. Addig nem engedett közvetlen főnököm, és így is csúnyán néztek, mert nekik maradniuk kellett. De már bocs, ha nekem nincs kimondottan dolgom, akkor minek maradjak? Na mindegy. addig nem ettem, szal kb. majdnem elájultam, meg lefordultam a székről. Hazafelé eldöntöttem, én bizony kínait eszek, így azt is tettem. Finom volt, nagyon.

A szombatom gyorsan telt. voltam vásárolni, meg anyával megcsináltuk a sütit, ami nagyon finomra sikeredett *nyamm*. Aztán néztem a gagyi filmeket, meg hasonlók, de eltelt.

Vasárnap keltem reggel. Összecuccoltam, és irány ki Póstelekre biciklivel. Özön ember volt kinn. Megnéztem az őzeket, elborzadtam a nyuszisimogatón (szegény nyulak, tuti hónapokig kezelni kell majd őket úgy meg lettek szadizva. Sok hülye gyerek, és szülő). Kimentem a vadrezervátumba megnézni az elárvult őzeket, akiket nemrég hoztak. Meg megnéztem a kecskéket, Sanyit a szamarat, és a kis gidákat is. Voltak bárányok, meg mindenféle. Jöttek ismerősömék lovagoltatni, így elbeszélgettem velük, meg jól megsimogattam a kiscsikót. Annyira falat. <3

Volt fini ebéd. 500 forintért úgy bekajáltam, majd szét durrantam. Meglepő egy ilyen giga rendezvényen.

Lássuk mi volt még? Jah igen, bejártam a kastélyt, vagyis a maradványait. a régi kertet, a csónakázó tavat, és ilyeneket. Hát igen, egykoron mesés látványt nyújthatott, a mamár romos, elavult kőtörmelék. És mivel csalják a sok turistát, ami nem baj, de az egyetlen számomra vonzó részét így sajnos kezdi elveszteni. Oda lett a vadregényessége. :(

Hétfő, mint mondtam uncsi volt. Egyedül MSN-en voltam boldogítva, ami jól esett. De amúgy semmi extra. :)

Ma mondanom sem kell, hogy semmi kedvem nem volt bejönni. Úgy el tudtam volna még nyújtózni pár napig. Jól esett volna. De ez van. Menni kell. :)

Volt lakossági bejelentőm (személyes). Meglepő módon a jobbik, értelmesebbik fajtából. Kedves fickó volt, nem háborgott, csak mondta mi van, és ennyi. Szeretem az ilyet. Sajna ritka kincs. :( Általában az asztalt rádborítják, meg anyáznak, meg minden. oh ezeket tudni kell kezelni. :) Néha tényleg elhiszem, hogy nyugodt természet vagyok. Főleg ezek után. :D

Csak mert írhatnék voltam.

Noh helló az én lelkes olvasótáboromnak, akik immár kettőre duzzadtak LOL. :D

Valami muki az iroda előtt vagdalja a füvet már lassan fél órája.. baromi idegesítő. Noh de nem azért jöttem, hogy róla, meg a fűnyírási technikájáról cseverésszek. Igazából csak írhatnék vagyok, és úgy gondoltam írok ide.. A semmiről, vagy mi. :)

Voltam kinn tegnap előtt a bányatavaknál, ahova eddig mindig lóval mentünk le. Minden alkalommal megfogadtam, viszek fényképezőt, mert oly gyönyörű. Azok a színek, a formák, és a hangulat olyan magával ragadó. Olyan szép. Szóval, mivel lóval nincs bátorságom ekkora gépet vinni, így most úgy döntöttem, kimegyek gyalog. Nem bántam meg. Szép volt, kellemes, jól eső. Feltöltött.

Más… Úgy tűnik megszabadultam a zaklatómtól, és ezt mind az én kedves „kollegámnak” köszönhetem. Ugyanis felvette a telefont, és elküldte a jó büdös francba. Azóta eltelt lassan két nap, és nem csörgetett. Nagyon remélem, hogy elkotródott, és nem fog az életbe többet zaklatni. Hülye paraszt. :S

Noh mindegy, legalább ez is megoldódott.

Rájöttem valamire. Az életemben, körülöttem lévő emberek. Azok, akik számomra fontosak… Nos ők nagyban befolyásolják a hangulati állapotom. Nem szabadna, tudom, de ez van. Pl. ha jó kedvük van, fel vannak dobódva, akkor jó hatással van rám, és én magam is felvidulok. Vagy fordítva. Szóval átérzem azt, amit ők, valamilyen szinten. Sőt. Bizonyos emberekre úgy reagálok, hogyha pár napig nem beszélek velük, akkor olyan rossz. Hiányoznak. És ha velem vannak, örülök neki. Persze ez bizonyára másnál is így van. Én csak irkálok. A semmiről. Hehe.

Az első olyan évem, hogy nem várom igazán a cont. Főként azért, mert nekem a Pecsánál volt az igazi. Így olyan mű… Persze elmegyek, hátha jó lesz. De nagyon sokan nem jönnek. Pont azért, mert nem lesz kültér, és belépős… ez van. Én nagyon bánom, sajnálom… meg még sok mindent, de ebbe most nem megyek bele.

Ma végre csütörtök. El sem hiszitek mennyire várom a hétvégét. Főleg azért, mert már jól esne a pihi, és reményeim szerint ezt meg fogom tudni tenni. És a tény, hogy jövő héten hétfőn nem kell dolgozni, maga a mámor. De komolyan. Az apró dolgoknak kell örülni. :D

Tegnap este, vagyis este, nem tudtam aludni. Vagyis elaludni nem ment. Szóval fogtam magam, berendeztem a kis „műtermem”, és olyan fotókat csináltam… na jó, szal fotóztam. Nem csinálom jól, de vannak elképzeléseim, amiket igyekszek megeleveníteni. Nem sikerül? Így jártam. Nem érdekes. Megpróbáltam.

Így is meglepő néha, hogy mekkora nagy fotósok favvolják a képeim. Huhh.

Nah mindegy.. befogtam. :D

Részletesebb beszámoló.. kissé elreppent a köd.

Nos, nem mondom, hogy jobb lenne, és azt sem, hogy bármi is megoldódott, de igyekszem magam túltenni, és azon agyalok, ezt hogy vihetem végbe.

Nah de kezdem is az elejénél. Pénteken még a legnagyobb bajom az életben az volt, hogy kipikopi gipszecskét kaptam. Nem is rossz, így legalább tudok fogni, és sokkal biztosabb a tartása, mint annak a szar sínnek. Mondanom sem kell, hogy munka után hazamentem, és úúgy 6 felé elmásztam korházba, és majd 3-4 órát, ha nem többet kellett várnom, hogy ellássanak, mert épp nagy forgalom volt. Mikor már benn csücsültem, jött egy fiatal pár üvöltöző kisfiúval. Szerencsétlen úgy sírt, mint akit megnyúztak. A kölyök, lehetett úgy 8 éves. A bal keze úgy vérzett, mint állat. Három ujja csontig szétvágva, összetrancsírozva. A szülők, mint valami zombi, azt se tudták, mi van. Mikor a fogadónál, meglátták a kölyköt, elvitték a szülőktől, azonnal a műtőbe. Az apa orra elé dugták a papírt, melyben engedélyezi a műtétet, és azt, hogyha másképp nem lehet a gyermek életét megmenteni, akkor amputálják az ujjait. Igen hamar eltörpült mellettük az én kis törésem… Apuka, anyuka aláírta, majd falfehér fejjel bámultak maguk elé. Igyekeztem Őket megnyugtatni, és közöltem, kézsebész van ügyeletben. Jól tudtam, hisz Bardócz dokit ismerjük ezer éve. Épp ő maga mondta, most jöjjek kötözésre, mert meg akarja nézni, hogy van a kezem. Szal igyekeztem lelket önteni beléjük, hogy a srác, a lehető legjobb kezekben van. Plusz tudom jól, hogy a pasas, nem az a forma, aki rögtön a fűrész után nyúlkál. Inkább egész éjjel a fiúk kezét fogja varrogatni, de nem hagyja, hogy levágják. Azt hiszem valamelyest, megnyugodtak, mert anyuka nagyot sóhajtozott. És bámulták az ajtót. Pár órával később valami idióta felcsavarodott a fára, mert este nyolckor, vagy ki tudja mikor már piásan kell autóba ülni pénteken. Mert az úgy menő. Szal a csávókám igencsak csapzott állapotban került korházba. Bazi fejsebbel, meg minden lófasz ott volt rajta. Nyakmerevítő, meg csövek. Szal nem mutatott túl bíztató látványt. A két csajszi, akikkel volt, azok kicsit jobban néztek ki. Az egyikük saját lábán jött be, a másikat meg hordágyon tolták, de magánál volt. Elkeserítő volt, mikor a mondat, amit ki lehetett hallani, az, az volt: Basszus, így kimaradunk a buliból…. :S Noh mindegy. Kezdtem belátni, hogy nekem nem sűrűn lesz gipszem ma, de úgy voltam, én ide többet nem jövök vissza. Nincs az a pénz. Így vártam. Olyan fél tíz lehetett mikor a kissrác szüleit behívták, és felmehettek a kölyökért. Dokibától megtudtam, sikerült a kölyök kezét helyre tenni. Igaz még később szükség lesz korrekciós műtétre, és félő, hogy nem fog tovább nőni az a három ujja, de bizakodó vele szemben. Mint kiderült valami elhagyott vasúti sorompóval játszott és az csukódott az ujjára. Szerencsétlen… Nah mindegy. Megnézte a kezem, közölte, hogy szerencsére nem mozdult el a csont, és elkezdett szépen forrni, így elküldött a kötözőbe, és majd talizunk 3 hét múlva. Mikor a gipsz már rajtam volt, jöttem haza.

Szombaton minden oké volt délelőtt. Okké, még pénteken valamikor megjött, emiatt nyöszörgős voltam, meg minden, és olyan baromi fejgörcsöm volt egész nap, hogy ihaj, de úgy voltam, túlélem. Nah de délután jött a SOKK. Valami paraszt idióta hívogatott telón, persze rejtett számmal. Eleinte nem is foglalkoztam vele, de egy idő után baromi idegesítő lett. Felvettem. Férfi hang. Eleinte normális, de nagyon ijesztő. Ugyanis, ő ismert engem. Én meg azt sem tudom ki. Tudja hol lakom, meg minden… Egyre ijesztőbb dolgokat mondott, és egyre bunkóbb lett. Letettem, erre ismét hívott, meg megint meg megint. Kurvára befosatott. Azt mondja, tudom, hol laksz, nem menekülsz, megtalállak. Bazdmeeg.. Azóta is hívogat ez a segg, és nem tudom mi a szart csináljak. Kinyomom, meg némítom, de attól még csörög ez a szar, és be kell, valljam baromira félek….. Olyan szinten ideg vagyok, hogy alig tudok aludni, félek kimenni, és még ráadásul a fejem is majd szét hasad… Áhh, miért találnak meg engem ezek az idióták? Baromira félek basszus… És ez azóta is tart.. Ma hétfő van, és alig mertem eljönni melózni.. Mi a francot csináljak???

Jah, és anyával is összevesztem, de ez csak hab volt a tortán…

Itt a vége!

Rohadtul elegem van. ELEGEEEEM! Abból, hogy meg akarják mondani mit és hogyan csináljak, hogy el akarják hitetni, az úgy jó, ahogy ők gondolják. Hogy rám akarják erőltetni a szarjaik, hogy meg akarnak változtatni. Nem fogok. Senki miatt. Rohadtul elegem van, hogy nem fogadnak el így, hogy nem képesek felfogni, nekem így jó, ahogy. Nem bírják ki, hogy ne avatkozzanak az életembe. És meg kell valjam, ez volt az utolsó csepp. az utolsó, abban az elcseszett kibaszott pohárban. Mi a faszért kell mindenképp rámerőltetni dolgokat? Miért kell hogy nekik legyen igazuk? Miért nem lehetek én a kivétel? Miért nem hiszik el, hogy nekem jó így? És ha nem is jó, akkor miért nem becsülik, tisztelik, annyira a döntésemet, hogy elfogadják? Miéééééért? Ha szeretnek megtehetnék ezt a kibaszott szívességet. Ha én úgy döntök, így élek, és ezeket a dolgokat csinálom, amiket, akkor ez van. Ne akarják már megmondani, mi a jó nekem. Miért gondolják, az jobb lenne? Miééért akarják irányítani az életem? Nincs sok örömöm így sem. Legalább annyi maradjon már meg nekem, hogyha azt mondom NEM, akkor az NEM. Ha én úgy döntök, ahogy akkor az úgy van. És még ki vannak akadva, hogy felhúzom magam, és üvöltök. Most miért jó az, hogy elbasszák az egész hetem, és hetekig megint sírva alszom el? Ezt akarták elérni? Hát akkor lehet örülni. Megkapták. Aztán csodálkozik mindenki, hogy nem akarok így élni. Persze, hogy nem. Ki akarna? Mégis KI? Senki. Azt is elveszik, amim van. azt a hangyányi önbecsülésem is. Gratulálok.