2011. szeptember 27., kedd

A szokásos

Tiszteletem olvasók.

Mi van ma? Jah igen, a gonosz kedd. Ez azt jelenti, hogy a csúnya hétfő oda…
Azért jöttem, mert nem meséltem rég. Nincs sok, de azért van mit.
Most hétvégén lesz második hete, hogy Luci elment festésre. Hiányzik a nagyfiú. 17-én volt a tali, ami igazán jól sikerült. Egybeszervezett boldogszülinapot buli. Ott volt majdnem mindenki, akivel jóba vagyok, kedvelek. Igaz volt, aki hiányzott, de ez mindig így van.
Beköltöztünk a Mom parkba, és ott a játszótérnél elvoltunk. Leültünk, beszéltünk. Shiroiék késtek, de nem sokat. Hozta Andrejt aminek nagyon örültem. Mondtam is neki, hogy belelát a fejembe, mert Őt szerettem volna látni. Gyönyörű az a fiú. Hozta a kis sárkánykát is, akit agyon nyúztam. Jól elvolt, hamar elrőült a nap. Aztán elindultunk haza, dumáztunk Kibómmal jó sokáig beséltünk. Na jó, egy hosszú naphoz képes sokáig, aztán másnap lemostuk a kölyköket, és segítettem festést pucolni. Luciról is lekerült a festés, ami azért fél siker. :) Várom már nagyon haza.
Ma róla álmodtam. Conon voltunk, és hozták, és kimentünk az Expo bejáratához, mert ugye Shiroiék nem jönnek be. Agyon ölelgettem őket és Lu… alig ismertem meg. Olyan meseszép volt. <3

Most péntek-szombat szenvedtem. Volt nekem minden bajom. Fejfájás, székrekedés brr.. Vasárnap délelőtt elmentem vásárolni anyának, délután meg úgy döntöttem elhívom Jutkám Gyulára. Benne volt, így elmentünk, és beszélgettünk, sétáltunk, kihasználtuk a jó időt. Jóó volt.

Várom a Cont. Sok szempontból. Nagyon izgulok. És hatalmas öröm, hogy Sarah is ott lesz. Úgy szerettem volna, ha megismeri azokat az embereket, akiket én, ha tudják az enyémeim, hogy Ő az, akiről szoktam mesélni.
Izgulok az eladás miatt, de reménykedem is. Majd látjuk.
Lesz nekem egy Sarah & Kami egy Fruzsi, és Aya, Nami, Kibo, Topi meg még sokan.
VÁROM!

2011. szeptember 12., hétfő

Amikor nem megy…


Válság? Olyasmi. Bár nem tudom érdekel-e egyáltalán valakit, de ez már más problémája.
A lényeg, hogy nem megy. Egyszerűen nem. Ott vannak a dolgok a fejemben.. mégse. Lassan egy hónapja nem fotózta, az írások se mennek, és most ott tartok, hogy az egyiket lehet nem is folytatom… megölték a karakterem. Soha többé nem teremtek másoknak karit, mert ez lesz belőle. Akkor miért akarta annyira? Ez volt a vágya, ezt kívánta, aztán mégis eldobja, csak mert nem tetszik neki? Milyen jogon? Miért nem gondolt ebbe előre? Én sose tudnám eldobni magamtól azt, ami az enyém. Mindig megfontoltan döntök, felépítem a dolgokat, nem csak azért van valami, hogy legyen, vagy mert másnál szép.
Nem fogok pl. csak azért venni egy vázát, mert a szomszédnál láttam és deszép. Főleg nem akkor, ha az csak a szomszédnál szép, és az én szobámba, bármennyire is szeretném, de nem illik.
Fáj, hogy eltűnik, és az is fáj, hogy ily könnyen lemondott róla. Vele együtt megölt belőlem egy darabot, sőt egy másik karakterem is. Lehet ez nem jelent senkinek semmit. És most sokan nem értik, miért is akadok ki ezen ennyire, de nekem fontos, hisz mindegyik egy darab belőlem.
Amikor az embernek semmije nincs és senkije.. legalább ők vannak… és nem hiszem, hogy nagy kívánság az, hogy maradjanak is. Ha más nem, legalább ez a boldogságom maradjon… Csak ennyi.. nem nagy kérés, vagy igen?


Ajándék

Furcsán fog hangzani, de életembe először kaptam szívből jövő, igazi ajándékot. Megéltem 27 évet, de eddig valahogy soha. Néha a megköszöntésem is elfelejtődött, hisz ki emlékezne effélékre.. de idén, más volt. Kaptam valamit. Valami olyat, ami jól esett. Eddig akkor kaptam, amikor adtam, és az öröm, az enyém volt. Mindig is jól esett, s megmelengette a lelkem.
Nem kaptam nagyot, nekem mégis felbecsülhetetlen, hisz szeretetből adták, tisztán, önzetlenül. Rám áldozták az időt, és az energiát, mindezt azért, hogy örömet szerezzenek. Igazán jól esett. El se tudom mondani mennyire.
Köszönöm.