2011. január 12., szerda

Fel fel.. Éledünk

Jól vagyok-pötyögtem vissza a választ, a kis villogó ablakba.
Jól vagyok, ismételtem magamban is. Nem voltam hiteles. A visszaköszönő fekete betű is erről árulkodott. Ő sem hitt nekem.
Magától jött. Jól eset. Pár napja már nem beszéltünk. Vagy elkerültük egymást, vagy épp nem értünk egymásra. De most, jött. Nem akartam megint terhelni a bajaimmal, de közölte, azért kérdi, mert érdekli, szóval bökjem ki mi van.
Felületes választ kapott, olyan összefoglalt mondathalmot. Tényleg nem akartam terhelni, nem akartam belemenni a részletekbe. Ilyenkor félek, lehúzom magammal, így meghagyom Őt úgy, ahogy van. Főleg, ha érzem, épp jó kedvű. Milyen jogon húznám a mélybe? Így is mostanában folyton csak nyavalygom, már magamnak is fárasztó és unalmas, nem kell, hogy még egy embert halálra untassak vele.
Tiszta vizet öntöttem abba a bizonyosba, megkérdeztem Tőle pár dolgot, és megnyugtatott, már sokkal jobb. Sejtettem, hogy ebben az állapotban, amiben vagyok, kicsit jobban felveszem a dolgokat, és valószínű nem én kergettem az őrületbe, de tudni akartam, hogy rólam szólt-e, hogy benne voltam-e a körbe. De megnyugtatott. Nem használt nagy szavakat, nem magyarázta körbe, én mégis, hittem neki. Hisz miért ne hinnék, mikor eddig mindig őszinte volt és tiszta. Azt mondta, ha baja lesz velem, elmondja. És én tudom, hogy így lesz.

Volt egy jó napom. Vasárnap végre láttam az én Nagyutazóm. Amióta hazajött, nem volt időnk találkozni, így jól esett már egy tali. Most megosztottuk a beszélgetést. Ő is, meg én is meséltem. Jól esett, azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy mind a kettőnknek. Hozott ajándékot is. Képeslapokat, és a fiúk is kaptak egy kis „ölelős” törülközőt. Rettenetesen édes. Annyira kedves volt tőle, és jól is esett. Beszélgettünk, sétáltunk, aztán hazakísértem, és én magam is hazamentem. Egy picit feltöltött. Végre eljutottunk oda, hogy megveszi magának az első babát, és boldog vagyok, hogy ebben segíthettem is neki. Egy meseszép fiú fog hozzá hazajönni. Sok szép dolgot fog adni az életébe, én tudom. Majd ha elmegy, akkor még egy, aki hazavárja. Talán sűrűbben látom, bár így sem panaszkodhatok. Hisz nem kell egy évet vagy 8 hónapokat várnom egy talira. Hanem legalább 4 hónaponta látom. Azért ez is valami.
Ne legyek önző igaz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése