MIÉÉÉRT????

Nem normális, hogy amióta hazajöttem, azzal telt az időm, hogy elmebeteg módjára kerestem, hogy a végére már olyan szinten voltam, hogy nem tudtam, sírjak, vagy nevessek a saját hülyeségemen. Hogy emberek csak úgy beletúrnak a saját személyes fiókomba, mert nekik kell valami, és mivel én nem vagyok otthon, anyám meg nehezen mozog, úgy döntenek, kiszolgálják maguk. Joggal merül fel bennem a kérdés, hogy mivel most nem találok, és éppenséggel ott, abban a fiókban volt... hogy elvették... Milyen jogon???

Hogy engedte meg egyáltalán magának? Eltelt majd másfél vagy két hónap, ki tudja. Nekem nem kellett, csak most... és nem találom, nem lelem... Az egész szobát feltúrom, mint valami elmebeteg duvvad, felforgatok minden papírt, iratot, fecnit, könyveket, táskákat, mindent de mindent.

NINCS!

Komolyan mondom.... sose voltam még ilyen helyzetbe. Minden szart megörzök. Mindent. Még haszontalan, nem kellő dolgokat is biztos helyre teszek, mert számomra fontosak, mert jelentenek, mert egy darabok belőlem.

Soha semmit nem hagytam el, soha nem tünt el értékes dolgom. Borzasztóan ragaszkodok a tárgyaimhoz...

Erre..... Elveszik tőlem.... Valami olyat, ami fontos, ami nem volt olcsó, de inkább... az eszmei érték!!!

Hogy lehet egy alkalom az életemben, hogy ott lehessek. első és utolsó lehetőség, hogy Gackt lejön, hogy láthatom.

Hogy abba a tetves borítékban ott lapult két darab jegy... Nem csak az enyém, barátnőmé is...

Erre.. ERRE NINCS! Mert valaki vette a bátorságot, és belenyúlt a fiókomba. Persze bizonyítsam... mégis hogy???

Egy a lényeg.... Nincs...

Reménykedtem, hogy leszek olyan szerencsés, hogy kapható még, hogy nem az lesz, hogy viszlát soha többé....

Kibaszott drága koncert lesz....

De volt még jegy.

összefoglaló

Csak hogy látszódjon, nem lettem kámfor, és nem tűntem fekete homályba, csak nemes egyszerűséggel nincs. Olyan szinten vagyok, hogy nem akarok, vagy nem tudok beszélni. Körülöttem vannak az emberek, akiket szeretek, vagy így, vagy úgy, és azon kapom magam, hogy csak rejtve mászok fel az msn-re, és mikor jön az, akivel jól esne beszélni, akkor se írok rá. Nem akarok, hisz most milyen jogon nyomjam, terheljem, mikor megvan a maga baja is? Miért kellek én is? Nem eget rengető problémák, nem dől össze világ, nem rengnek a falak, így mégis miért nyaffanjak? Tudom jól, hogy meghallgatna, hogy tanácsot adna, vagy csupán figyelmet, mégis.. nem szeretném Őket nyomni. Fordított esetben bárki jöhet hozzám, tudják jól, hogy az "ajtóm" nyitva, és elmondhatják, és ha tudok, segítek. Jobb ha ezt én teszem, és nem én terhelek. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, ez a csaj semmivel se elégedett, vagy örüljön, hogy ez van. Igen, és örülök, és hálás is vagyok, sose kívántam mást, nagyobbat, vagy jobbat, egyszerűen csak... csak néha annyira egyedül érzem magam. Aztán eltelik pár nap, és minden rendbe jön. Vannak pillanatok, mikor mind a két beszélgető fél pulzál, és ad a másiknak valami megfoghatatlan, hihetetlen energiát, és szeretetet. Úgy, hogy ez nem fáradság, sőt, néha észre sem vesszük.

Lehet pihenni kéne, bizonyára csak egy kis idő, és minden rendbe jön... addig meg....
Maradok tisztelettel.

Csak csak úgy

Nem igazán van mit mondanom, mármint, nem csak itt, hanem amúgy is. Az utóbbi napokban azon kaptam magam, hogy üres vagyok. És lehet ez egyfajta járvány, és ismerősök között terjed, mert… nem igazán kommunikatív most velem senki. És azt hiszem, ezt most úgy élem meg, hogy én magam is bezárok. Lehet üldözési mánia megint, de azon gyötrődtem, hogy most azért nem beszélünk, mert megbántottam, vagy rosszat mondtam, vagy csak nemes egyszerűséggel neki/k is olyanjuk van? Mindegy…

Orsim jól van. Beszéltem vele pár napja, tanul- tanul. Minden oké vele a körülményekhez képest. Szóval megnyugiztam, hisz „lejelentet”.

Az Ír csajszi küldte a csomikám, szóval várjuk Gil új testecskéjét, közbe meg igyekszem elválni a jelenlegitől. Fura, hisz ragaszkodom hozzá, szeretem ezt a testét, de a szín… hát igen. Mindegy. Az új is szupi lesz.

Van most egy fotós ötletem, amit meg akarok csinálni, de nem tudom még hogyan is.. mert az elképzelés az oké, az mindig megy.. de kivitelezni? Az más kérdés.

Meló:

Megy megy megy.. Sok agybeteg lakó, hülye kérdések, ideg, feszültség.

Egyre inkább azt veszem észre, hogy megvisel ez. Reggelente már KELL a kávé, plusz a nyakam, vállam, derekam nagyon tud fájni. Van mikor alig vonszolom magam. Mi lesz később?