Minden nap más...

Most gondoljunk csak bele, mily csodálatos érzés lehet úgy ébredni, hogy anyukád rátépi az ajtót, miközben te épp legmélyebb álmodban vagy. Nem kívánom senkinek. Mindezt azért tette, mert kíváncsi volt, elmegyek-e a gyógyszeréért. Hát mondom, tegnap ezt nem beszéltük meg, így elég érdekes lenne. Mert okké, én elmegyek, de akkor adják is oda, és ne kelljen sort állnom, mert amúgy sem rózsafingos a helyzet benn az irodában, nem kéne tetőzni a kedélyeket azzal, hogy bocsi főnök, ma kések, mert gyógyszerért megyek. Aztán anya elmondása szerint végeztem volna fél egykor. Hát mondom köszi. Az egyenlő lett volna a halálos ítéletemmel. Így is le lettem ordítva mert nem tudok írni, és kerekítsem már azokat a kurva betűket, mert úgyis ráérek…hát bassza meg. Persze, hogy ráérek, de nem csak én, mindenki más is. De már ne haragudjon meg a világ, vannak olyan emberek, akik fele ennyit sem dolgoznak, és háromszor annyit keresnek. Csak a különbség köztünk az, hogy ő vígan szörfözhet a netten, meg tévézik, én meg… nem merek semmit csinálni, mert még a légvétel is bűn. Addig a pontig, amíg mindent elintézek, ami azon a napon a dolgom, sőt, annál sokkal többet is, addig nem szólhatna egy büdös szót sem. De fogalma nincs mennyi mindent intézek, hogy mennyire rohadtul el vannak kényeztetve. Más összetenné a kezét, egy irattartó tömbbért, ők, mindent megkapnak, még kérniük sem kell, mert figyelek rá, mi hiányzik, mi nem… Áh mindegy.. Csak annyira rohadtul dühít.

Nézzük csak. Tegnap igencsak képleírós filozófus kedvembe voltam. Najó, nem, de mivel jött az én drága Művészem, és éreztem, hogy nincs a toppon, gondoltam ráírok, hátha tehetek Érte akár egy hangyányit is, hogy jobb legyen Neki. Aztán elmondta, mi zavarja, mi dühíti, és próbáltam adni valamit. Persze hülye emberek mindig is lesznek a világon. Sajnos többségben is vannak, és mi „normálisak” vagyunk kihaló félben. Épp ezért kell tennünk azért, hogy közös erővel ezeket, a genetikai hulladékokat kiiktassuk. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha olyan világban élnénk, ahol az ember még megcsodálja az elmászó katicabogarat, ahol még érték a narancs az égen vagy a szivárvány az eső után. Ahol a barát támasz, a szeretet nem csak egy fogalom, és létezik a lélek. Ott, hol az emberek nem csak bábok, nem csak üres váz, amit belül húr-vér motor hajt, de mégsem képes érezni, mert eltiporták, mert megfosztották. Ott, hol a gyermeki lélek, és a gyermeki hit nem tűnt tova. Talán nem lenne jó, hisz abban is találnánk hibát. De nem a világban van a hiba, hanem bennünk, mert képtelenek vagyunk megbékélni saját helyzetünkkel, mert soha semmi sem jó, mert sosem vagyunk elégedettek.

Megint elkalandoztam. Nos most örülök annak, hogy az én kicsi művészem ír is. Azt szeretném, ha kipróbálná magát több téren. Én magamból indulok ki, nekem jól esik kiírni a gondokat, a gondolathalmokat, mert már nem csak bennem van és rakódik, hanem vált valamivé. És Ő tehetséges, néha maga sem hiszi el, és kétségei vannak, pedig így van. Én látom a fejlődést, és tényleg érdekes, hogy ez, napról napra történik. Minden képe új…. most például olyan hátteret kreál, hogy csak ámulok. Azt szeretném, ha elhinné, hogy ő különleges, nem mindennapi dolgokat visz végbe. És azok, akik támadják, lehordják, vagy cseszegetik, azok azért teszik, mert irigyek. Hisz itt ez a lány, és művész szemmel nézve semmi idő alatt olyan dolgokat produkál, amit más tán sosem lesz képes. Plusz olyan stílusa van, ami megmozgatja az embereket. A karakterei, a színei, az egész, ahogy van, annyira újszerű. Sok paraszt meg nem képes felfogni, hogy attól mert más, mert új, még jó. Látják, hogy az, de skatulyázni akartak, mert ők maguk is skatulyában élnek. És félnek az újtól.

Ez mindig így van. Az ember birka, mindig megy, követ valamit. Mikor a vezető azt mondja az ég kék, kántálja a többi, a fű zöld, ismételt kántálás.

Valaki a tömegből megszólal, a föld kerek, és megdobják kővel, mert azt nem látják, mégis miből gondolja.

Itt van ez a csaj, aki magát is meglepve olyan dolgokat rajzol, hogy csak na, és az ember azt mondja, jajj ez nem jó, hisz egy férfi nem ilyen, az elfeknek hosszabb a fülük. És? Ez mind olyan dolog, hogy az ember kialakítja a saját stílusát. Az ő alakjai direkt nőiesebbek. És a mitológiai, képzelt világ épp azért jó, mert képzelt. Ha te azt álmodod, hogy a főszereplőd lila fehér, sárga pöttyös lesz, akkor azt, úgy kelted életre. A művészi szabadságot, és annak szárnyalását soha senki nem veheti el. Ez a mienk. Mindenkinek más, mindenkinek egyedi. Mi magunk is azok vagyunk.

Megint elkalandoztam. Jó sokat írtam a semmiről. Sebaj.

Legyen szép napotok.